Életem Új-Zélandon

6.       Nap

DUNEDIN friss, de napos reggelre ébredtünk.  Reggeli gyors vacakolás után indultunk a várost megnézni. A belváros szép és gigantikus épületei, templomai után betértünk az információs központba is, hogy megtudjuk, hogyan-mikor nézhetem meg az albatroszokat. Befizettünk egy látogatást ($ 4o / fő) és tovább sétálgattunk. Régi szép épületek, templomok, terek és szobrok...majd az állomás gyönyörű épületében meglepve tapasztaltam, hogy csodás kiállitások is vannak. Kedves idős művész ott alkotott. Sport és szépművészet megfér egymás társaságában egy műemléki állomásépületben.

Egy étteremben megebédelve autónkért „hazasétáltunk”, majd irány Otago Peninsula, melynek végén a híres albatrosz kolónia. Itt egyik ámulatból estem a másikba! Gyönyörű úton, mesés tájon keresztül kellett menni...de mivel nagyon kiszámitott volt az időnk a látogatójegy 2- órától szólt, sajnos nem állhattunk meg. Ha elszalasztjuk az érkezést, a túráról lemaradok! DE ha ezt a csodás tájat hamarabb tudom, SOKKAL több időt szánunk erre. Talán 1-2 napot is, vagy inkább errefelé alszunk...!!! Javaslom...

Az albatroszokhoz Harington Point-hoz megérkezve még éppen időben voltam. Kis szusszanás után indult a tájékoztató. A royal  albatroszokról, méretükről (3 méteres szárnytávolság) és arról, hogyan óvják őket. A meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy nem lehet közel menni és fotózni is csak üvegen keresztül...

Egyébként: A Royal albatroszok a világ legnagyobb albatroszai (szárnyfesztávuk 3-3,5 méter), és az egyetlen albatrosz, amely nem csak szigeten fészkel, hanem mainland-en (kontinensen levő szárazföldön), ráadásul ennyire közel az emberi civilizációhoz. Az albatroszokra általában igaz, hogy életük 85%-át az óceánon töltik, csak tojásokat rakni jönnek a partra. A Royal albatrosz 3-5 éven keresztül nem is érint szárazföldet, hanem a déli féltekén repül körbe a kontinensek (Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Amerika) déli csücske alatt.

Ha ezt előbb tudom, akkor kijövünk ide és kis szerencsével „csak úgy” is láthatok albatroszt. Legfeljebb fiókát nem, de azt az ablakon keresztül igy is csak nagyon messziről láthattam. No, de persze azért nem bántam meg, mert csodásak, ahogy  a hatalmas madár óránként 1oo km-es sebességgel is akár,  tud repülni! Fotóztam bentről üveg mögül és aztán sikerült a szabadban is...(ezért legközelebb eljönnék ide, itt ücsörgnék egy napig és egyszercsak biztos elröppenne néhány a fejem felett...)

Ezt követően, már visszafelé felmentünk Új-Zéland egyetlen kastélyához, megálltunk  a Larnach kastélynál. A hegytetőre épitett kastély ma is a család tulajdonában van, akik az 1970-es években teljesen felújitották, eredeti bútorokkal berendezték (melyeket árveréseken vásároltak vissza) és most mint turista látványosság családi vállalkozásban  hasznositják. Gyönyörű területen, (de már a beléptető kapu után! $25/fő) hatalmas fák között vezet hozzá az út. Őshonos növényekkel beültetett park veszi körül, pompás fák, növények és madarak... A kastély, a már Chrischurch és Dunedin régi templomjainál házainál is megszokott, terméskőből épült, szép fényekben impozánsan tárult szemünk elé. Belül valóban korhű minden darab és meglepően nagy is.

A régi istállója át lett alakitva és ma már néhány szoba bérelhető is benne. Nem kérdeztük meg, hogy vajon mennyiért aludhatnánk itt....

Innen már visszacsorogtunk a városba, ahol a vacsorának valót megvéve George hamar frissen sült kaját szervirozott. Én letöltöttem  a képeim, megirtom a naplót.