Bőséges reggeli után gyönyörű napsütésben elindultunk tovább dél felé. Igaz az autóba pakoláskor kiderült, hogy egy ticketet kaptunk, $ 4o-ről és kicsit morcosan indult miatta a nap. Reklamációt elinditottuk, remélem eredménye is lesz. Irány dél ...ismét a sárgás barnás dombok és birkák, tehenek...Aztán megakadt egyszép tó után a szemem egy keritésen, melyre többszáz (?) cipő volt felfűzve a legkülönbözőbb fajtából.
A következő megállót GORE városkában tartottuk. Itt a nagy hal fotózása után, a vadászbolt bejáratában levő felirat vonta magára a figyelmem. Vedd le a cipőd, ha sáros! a bejárat mellé pedig egy jókora doboz volt téve a sáros cipők-bakancsok számára! A város az új-zélandi country zene fővárosa és ennek egy szép szoborral is emléket állitottak. Sétáltunk a kis utcákban és megörökítettem minden érdekeset...de sajnos ezt sem láthatjátok!
Most volt itt a barátnőm, Franciska és férje Bandi. Elmesélte, hogy a barátnője mikor visszajött a Déli szigetről arról panaszkodott, hogy "elveszett két napja a fotóival". Franciska amikor visszajött egy hónapja, akkor azt panaszolta eltűnt két napon készült fotója..., pedig barátnőjén okulva, nagyon óvatos volt. Most én is ezt panaszolom. Duplán mentettünk és KÉT NAP FOTÓI ELVESZTEK...MÁGIA van ott? Pont két nap a három fotósnak? Hmmmmmmmm
Innen már legközelebb Invercargill következett. Előbb elfoglaltunk a szobánkat a belvároshoz közeli motelben. Sajnos itt kiderült, hogy az eddig a motelekben vacakoló internet után most a laptopunk dobta be a törölközőt és nem hajlandó a super wireless kapcsolatot magáévá tenni... A megoldást még nem sikerült rá megtalálni.
Felhivtuk telefonon Zsuzsát Bluffban, hogy délután oda is megérkezünk. Előbb elindultunk várost nézni Invecargillt megörökíteni. Széles utcák, szép városháza és szinház, mindenféle templomok, s ami nagyon fontos, NAPFÉNY ÉS MELEG! Hihetetlenül és nagyon szép idő.
Miután megnéztük a Múzeumot és ott tuatarákat is (voltak nagyok és kicsi is!) és irány Buff.
Új-Zéland legdélebbi városkája, ahol kedves ismerősünk Zsuzsa és férje Péter lakik, akiktől "megörököltük" Coco cicánkat. Zsuzsa a Panorámió-s fotóstársam is.
Házuk a „belvárosi” részen, a domboldalon. A kertből szép kilátással a kikötőre. Sajnos Péter éppen dolgozott. A házat-kertet most hozzák rendbe, közben Zsuzsa tanul, Péter dolgozik. Nincsenek egyszerű helyzetben, mert a ház rosszabb állapotú volt, mint amire számítottak, de folyamatosan haladnak a munkálatokkal.
Együtt elmentünk a „sziget végére”, fotózkodtunk a jellegzetes és jelképnek számitó jelzőtáblánál. Fölmentünk a Bluff Hillre, ami védett területen fekszik és a kilátójától látni lehet a Stewart Islandot, a legdélebbi szigetét NZ-nek, a közeli kisebb szigeteket és ráláttunk NZ egyetlen Aluminium Gyárára (Aluminium Smelter) is.
Amit most a legjobban sajnálok az a közös fotó Zsuzsával. A legdélebbi ponton megörökített tábla velünk és a lánc, amit különböző szögekből fotóztam. ....sírok, mert most NINCS...:-( Sajnos Zsuzsánál nem volt a gépe, mert ő meg előző nap pár napos kirándulásból ért haza, és már úgy hozta haza a masináját, hogy az nem működött rendesen.
Ezután Zsuzsa egy nagyon finom vacsorát ütött össze nekünk és persze (?) nem maradhatott el a BLUFF OISTER sem, a híres finomság, mely még itt, az őshazájában is borsos áru, egy tucat $ 2o. Be kell valljam, hogy nagyon finom volt és csak az előzetesen elfogyasztott steak tartott vissza minket attól, hogy ott helyben ne együk meg mind.
Visszatérve Invercargillba már sötét volt, igy akkor már csak az irás maradt...és a pihenés, hogy holnap frissen vágjunk neki a további útnak, immár észak-nyugat felé.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.