Életem Új-Zélandon

5. nap

Az igazi nap reggel 9 órakor kezdődött, indulunk tovább Dél felé. Sajnos az eső hol esett, hol meg elállt, ezért a megállókat is úgy kellett alakítani, hogy amikor éppen elállt, vagy csendesedett akkor megálltunk. Szerencsére nem volt hideg, és szél,  így nem volt kellemetlen.

Először Rakaia-ban örökítettem meg egy szép nagy hal szobrot! Majd Ashburton-ben álltunk meg, ahol egy nagyot sétáltunk is a „belvárosban”. Szép kis házak, üzletek, a park az órával különösen tetszett... Amikor eleredt az eső akkor indultunk tovább. Legközelebbi megállónk egy Autójavító műhelynél volt, mely ugyan zárva, de a kiállított autók bizony odacsalogattak minket. Csodás állapotban „öreg hölgyek és urak” sorakoztak kérőre-vevőre várva! Nekem a velem pontosan egykorú, jó kondiban levő piros Ford prefekt tetszett, de a többi is szuper volt.

Egyszer majd bekerülnek az autós albumomba a többiek is. Kisvároska Geraldin következett.

Mikor ráfordultunk az oda vezető útra a kanyarban egy különlgesenek nem számító, de most jól fotózható kertést-kaput vettem észre. NZ-n gyakoriak a sövény kerítések. Szélfogónak, tűzfogónak, elválasztónak, mikor mire. Itt a méretek amik első látáskor is megdöbbentettek és ma is csak csodálni tudom. EZ is ilyen volt. Legalább 2-3 m széles, 4 m magas és gondosan nyírt:

Mire beértünk a városkába és a piacára, ismét esett, az árusok pakoltak a piacon, de ahogy elnéztük, egyáltalán nem barátságos árak voltak. A vevők sem tolongtak.

Megnéztem természetesen kedves kis múzeumát, ami belül sokkal nagyobb, mint ezen a képen látható! Lleginkább a babadolgok keltették fel érdeklődésemet. Közben sokat gondoltam Zsófira :-) Némely darab vicces, pl. egy cumisüveg... és némely nagyon különleges volt. Gyönyörű kis gyerekruhák!

Aztán itt megebédeltünk és indultunk tovább.  Talán napsütéses szép időben kellemesebb lett volna, sok turista volt a városban, sokan innen mennek el megnézni Lake Tekapot, a hatalmas csodás tavat és a Mount Cook-ot. Nekünk más volt az utitervünk....

Haladunk dél felé. Az eső hol esik, hol meg nem. Ekkorra a pulóverre is szükségünk volt. ...és ekkor rájöttünk, hogy George  Chrch-ben hagyott két pulcsit gondosan beakasztva a szekrénybe. No, majd valahova utánunk, vagy haza küldik. (ez utóbbi következik, mert az ünnepek miatt nem foglalkoztak vele) Persze azért a bőröndben van másik, mert elsősorban télies időre készültünk.

Utunk következő megállója Timaru volt. Kicsit már ismertük a várost, egy kedves ismerős Zita képei alapján, látni azért még érdekesebb volt. Sétálni a hangulatos belvárosban.  Igaz, most a partra nem vágytunk. Sétáltunk, körülnéztünk és folytattuk az utat tovább.

Szerencsére mindig csendesedett annyira, hogy meg tudtuk nézni ami megkapta a szemem. Igy volt ez az út melletti dombon észrevett kis szoborparknál is. Felsétáltunk megnézni. Az alkotó kedvesen fogadott, elbeszélgetett velünk, megnéztük az alkotásait. Tőle kaptunk egy figyelmeztetést, hogy ha kicsit igyekszünk, akkor még pont jó fényeket találunk a parton, ahol még ma megnézhetjük a Moeraki Boulderst. Ezeket a gömböket, a különleges természeti alkotásokat. Igaza volt, még elég jó fényekkel, tudtuk fényképezni, és G. is engem:

Hogy mi is ez egészen pontosan?

Moeraki sziklák a tengerpart homokjában elszórtan nyugvó gömbölyű, 2-3 méteres átmérőjű kőtömbök. Érdekes mintázatuk,  alakjuk miatt némelyik mintha egy-egy  óriás teknősbéka lenne és aludna a parton. Nagyon különlegesek, ezért kialakulásukról egy ismertetőből pár dolog:

A Moeraki sziklákat nem a folyók és tengerek ereje formálta gömbölyűvé. Ezeket a sziklákat az úgynevezett szeptáriás konkréciók közé sorolják, amelyek az ősi tengerek üledékeiből formálódtak, a gyöngyhöz hasonló módon, ahogy egy központi mag köré rakódtak az anyagrétegek. A gyöngy esetében ez a mag egy homokszem, amely a kagylót irritálja. A sziklák esetén ez egy fosszilis héj, csont- vagy fadarab.

A tenger meszes ásványai idővel a mag köré gyűltek, és a konkréció tökéletes gömb formájúvá nőtt. Átmérője elérheti a 3 métert is.

Az eredeti iszapos tengerfenék aztán felemelkedett, és parti szirteket alkotott. A szirtek eróziójával előkerültek ezek a három tonnás szikladarabok, amelyek most szétszórva nyugszanak a tengerparti homokban. A szabad levegőn a további erózió hatására előkerültek a teknőspáncélhoz hasonlító mintázatok is. A hasonlóság itt nem ér véget: tudósok megállapították, hogy a hasonló kőtömbök belsejében teljes épségében megőrzött teknőscsontvázak, tengeri csigák és kihalt hüllők (mint a plesiosaurus) maradványai vannak.

Ezután már Dunedin következett. Mire találtuk szállást - ami nem túl messze esett a belvárostól, egy kedves kis motelt- , addigra be is sötétedett. Apartmanunk  minden igényünket kielégiti. A fűtőtestet is bekapcsoltuk, mert éjszakára 1o fok alá igérik (?)  a hőmérsékletet elmentünk vacsorát venni. Séta még az út fáradalmát levezetni, majd a választás  fish and chips lett. Kivételesen itt nem volt cápa, igy terakihi-t ettünk. A belváros mozgalmas esti programot igért, de mi otthon maradtunk. Túl sok kiabáló fiatal, sok ilyen-olyan jelmezbe öltözött és már pityókással találkoztunk a séta alatt, jóval a jelzett  program előtt, ők nem fáztak:

ezért aztán nem voltunk biztosak benne,hogy a hosszú út után kell az nekünk, inkább a holnapra gondoltunk. Lefeküdtünk, de pechünkre valamelyik  közeli szobában egy veszekedő pár )hölgy tagja) éppen a késő éjszakai órákban akarta vitás ügyeit rendezni. Azért ha nehezen is, de elaludtunk, igaz előbb lekapcsoltuk a fűtést, mert mégsem lett olyan hideg, mint jelezték.