Vasárnap (május 23.)

Erre a napra szólt a meghívás Lower Huttba egy  kiállításra.  Ezért előtte Franciskával megbeszéltük, hogy ha már ott járunk, akkor találkozzunk, utána elmegyünk hozzájuk és beszélgetünk kicsit.  El is indultunk, vittünk a kocsonyából és a levesből is, hogy ha megéhezünk ne őket terheljük. 

Lower Huttban aztán sokáig keresgéltük a helyet, a Pavillont, majd végül bementünk egy kedves magyar ismerőshöz, hogy súgja meg, hogy merre van az ahol a kiállítás lesz… Mondanom sem kell, hogy többször is elmentünk mellette….Minden jó ha vége jó,  és végre, megérkeztünk, Franciskáék már éppen hazafelé tartottak…így elváltunk azzal, hogy majd náluk találkozunk.

Mi bementünk megnézni a képeket, valamennyi kiállított képet végigmustráltuk. Megállapítottuk, hogy árban és munkában is a legjobban Gabriel alkotásai (4 kiállított képe volt itt) tetszenek mindkettőnknek! Igazi jó befektetés lenne, mert még nem érte el a “felkapottsági szintű” árakat! De hamarosan megszaladnak,  az biztos!

Gabriel és Anna természetesen már ott volt, megismerkedtünk  francia (de itt Wellingtonban élő) ismerősükkel is, aki szintén nagyon kedves és szimpatikus hölgy Nicole.

Ezután mentünk Franciskáékhoz. Bandi csülkös bablevessel várt minket, s így a mi babgulyásunkat hazahoztuk (hahaha  mindketten babot főztünk!)  Utána ettük a kocsonyát friss kenyérrel Majd egy jót beszélgettünk.

Hazaérve nem sokáig maradtunk talpon, ágyból néztük a Tv-t. Reggel korán kell kelni, ezért korán is aludtunk. 

Majdnem elfelejtettem, nagyon örülök már, mert megérkezett az első rajz is a pályázatra!

Hétfő május 24.

Bírósági jelenésem volt, mert esküdtnek választottak! Levélben hiába hivatkoztunk arra, hogy nem tartom elegendőnek az angol nyelvtudásom arra, hogy esküdt legyek, most (ez már 2. alkalom volt) nem fogadták ezt el. Meg kell jelenni és végig kell menni a „procedúrán”.

9:15-kor kellett jelentkezni és mire a regisztrálás befejeződött, addigra már kicsivel több, mint 100-an voltunk. A jelenlevőket 3 csoportba sorsolták, három tárgyaláshoz 36-36 embert.  

Mikor bementünk a tárgyalóterembe, amire engem is kiválasztottak,  már ott volt a bíró, a jegyző, az ügyész és a védő. Mikor valamennyien leültünk, bevezették a vádlottat is és ismertették előtte a vádat. Ekkor megkérdezték, hogy van-e valaki, aki netán ismeri az őt, az ügyet, esetleg a tanukat… Mivel erre senki nem jelentkezett, ekkor ismét véletlenszerű húzással egyenként kiválasztották a 12 esküdteket. Volt, akire a védő azt mondta, hogy „nem kéri”, és egyszer az ügyész utasított el valakit. Érdekes volt.

ÉS BIZONY, IGEN, engem is kisorsoltak. Nem utasított el az ügyész sem, de én a bíróhoz menve, elmondtam, hogy nem érzem magam megfelelőnek a feladatra, mert mivel nem értem tökéletesen a nyelvet, nem is tudok megfelelően véleményt mondani. Kifogásom a bíró elfogadta, szerencsére. Így aztán mentesültem a hét további napjáról is, nem kell többet menjek. Mindenesetre 11 után végeztünk! Valószínű, így igazságosabb az ítélet, ha nem csak egy ember döntésén múlik!

Ezután az esküdtek elvonultak, kiválasztani a „szószólót”. Akkor történt ismét egy változtatás. Egyik kiválasztott is rájött (vagy talán a többiek ébresztették rá), hogy nem ért mindent és ezért kérte a felmentését. Szóval helyette másikat választottak. MI pedig, akik „feleslegessé” váltunk elmehettünk, megkezdődött a tárgyalás.

Érdekes volt, mert szombaton  Évával is beszéltünk erről. Ő már 20 éve él itt, angol nyelvi közegben dolgozik, de még ő is azt mondja, hogy nem vállalta és ma sem vállalná  ezt a szerepet.  

Így ma nem tudtam menni a Social Englishre, de egy nagyon érdekes tapasztalás birtokába jutottam.

Itthon aztán maradt a szobafogság, mert kint esik. Mi a dolgozóban, írunk, olvasunk, beszélgetünk…

Közben meghallgattuk a Sydney rádió vasárnapi adását is a netről. Benne elhangzott a Gabriellel készült riportom.

Ezzel elkezdődött a hetünk...