Február 16.
Ezen a napon egy magyarral Ágival és egy franciával volt randevúm.
A közeli Carlucci Land-ban, egy különleges szoborparkban volt velük találkozóm. Carlt a park tulajdonosát már régóta ismerem. Időnként kimegyek fotózni, mert ötletesebbnél ötletesebb alkotások vannak nála. Persze néha meghökentő is. Talán még emlékszel, a Lada Samara autóra a tetején a hatalmas kődarabbal…(Ma már ez nincs meg...)
Ági, akivel már egy ideje tartom a kapcsolatot, és partnere a francia szobrász, hoztak egy szobrot a parkba. A szobor 4 méter magas és jótékony célból és ajándékba készült. A mozgássérült gyerekek intézményi támogatására várnak majd adományokat…
Szóval kimentem, találkoztunk, beszélgettünk, közben fotóztam az érdekes szobrokat, az ötletes alkotásokat is. Kora délután aztán elhoztam kicsit hozzánk őket , mert a szobor felállításához kellett egy kis várakozási idő… Beszélgettünk Ágival és Mani-val, ittunk egy kávét , ettük a reggel sütött süteményt. Ági Luxemburgban él és dolgozik, Mani Franciaországban, de a két település ahol élnek nincs túl messze egymástól. Később aztán visszavittem őket., megbeszéltük, hogy másnap ismét ugyanott találkozunk.
Hazaérve vacsora és én olyan álmos lettem, hogy viszonylag korán le is feküdtem.
17. csütörtök
Délelőtt itthon, kis levesfőzéssel, kerttel…Aztán könnyű leves-ebéd , melyre Franciska is megérkezett. Délután együtt mentünk a Carlucci Landba. Ágiék már ott voltak, kicsit másképp alakult a programjuk, mert nehezebb volt felállítani a szobrot. Mivel 4 méteres, súlyos fa, nem mindegy, hogy mennyire stabilan áll és nehogy a szélben eldőljön!
Közben beszélgetve ma az is kiderült, hogy Ágival valamikor egy utcában (akkor Münnich-nek hívták) laktunk Ózdon, egymás melletti házban! DE persze nem emlékezhettünk egymásra mivel nagyon eltérő korúak vagyunk, nem jártunk egy helyre….
Közben a szobrot felállították, akkorra jött még pár érdeklődő is és ünnepélyesen átadta egy „hivatalos ember” is, vagyis a KÖZÉ lett. Remélve, hogy a mozgássérülteknek adományok is érkeznek majd a jóvoltából.
Az alkotó és a menagere ajándékot is kaptak, majd mi Franciskával eljöttünk. Ő ment haza és én is jöttem.
Ismét következett a képek rendezgetése, albumba helyezés, mintegy dokumentálva a történést.
Most pedig neked is elmesélem.Legyen szép napod!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.