25. péntek
Reggeli itthoni dolgaim után mentem be a városba. Előbb képeket kinyomtattatni, hogy holnapra készen legyen, mert a vásárba megyek. Onnan továbbmentem a Pipitea Marae-ba, mert oda érkeztek tegnap Christchurchből sokan…Teljes nagyüzem fogadott. Az „udvaron” egy nagy konténer állt a hatalmas felállított sátor mellett. Abban gyűjtötték az adományokat, a konténerben szállítják majd lea Déli szigetre. Egy maori nővel beszélgettem, elmondta, sok adomány érkezett, és sokan, mintegy 100 ember alszik a marae-ban. Ő mutatott be az igazgatónak, aki készséges volt, megmutatott mindent és engedélyezte a fotózást is. Így csattogtam a géppel.
A belvároson keresztül több gyűjtés és sütögetés volt Christchurch károsultjainak
Innen már visszafelé sétálva, bementem Gabrielhez is a műterembe.. Ő épp egy újdonsággal, új témával foglalkozott, így őt is megörökítettem.
Utána az új csónakház következett. Itt meglepetésemre nem voltak „szállóvendégek”, de volt valami rendezvény. Finom falatokkal az emeleti teremben asztalon!
Eztán már Georgera vártam, akivel randink volt és innen együtt jöttünk haza. Kis kaját magamhoz véve összeszedtem néhány „eladósorba került” virágot-növényt és elvittem az apácákhoz, mert ők holnap csinálnak vásárt. Pia nővérnek megigértem , s mint akik összebeszéltek, mikor odaértem az iskolához, ő is pont akkor érkezett.
Hazafelé a másik oldalon összefutottam az új szomszédunkkal. Majd a jövő héten költöznek. Amikor a körténkről beszéltem, s gyerekeknek nagyon felcsillant a szeme, így felajánlottam, hogy jöjjenek el és adok nekik. A kisfiú bátor volt, és elsétált velem, a kislány visszakozott, amikor kiderült, hogy a mama nem jön. MI eljöttünk, sajnos a nevét nem értettem a gyereknek, de George sem tudta megfejteni! Ráztam a fáról körtét. Nagyon élvezte a kissrác. Kosárba tettük és közösen elvittük. Kedves család. Remélem, jó szomszédok leszünk!
Ezután vacsora…Tv…és készültem a holnapra. Képeket válogattam, feliratot csináltam, mert elhatároztam, hogy most a kinyomtatott képeket árusítani is fogom és a bevételből a Chch-i gyerekeknek veszek bébiételt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.