Igaz, hogy augusztus 20 majd csak hétfőn lesz, de mi már ünnepelünk ma.
Ezért délelőtt sütésre fogtam magam. Kis rágcsálnivaló készült mára és persze holnapra is, ha már nekifogok. Lett mini sós muffin különböző díszítéssel a tetején. Került rá napraforgó, tök-, len. és szezámmag is.Egy nagy adag mini pogácsa - a sajtos fajtából- is elkészült. Mire készen lettek jöhetett az összekészülés és indultunk.
Ide:
Előbb a templomba a meghirdetett programra. Ott mise és kalácsszentelés.. Nagyon kedves dolog volt Tibilktől, hogy sütöttek kalácsot amit elhoztak megszenteltetni. A templom után a Magyar Kertbe sétáltunk le. Itt egy rövid emlékezés, Elhangzott a Himnusz és a Szózat is. A folytatás már egy közösségi teremben volt, ahol még Éva és Tibi is felolvasott, majd a vitt-hozott finomságokból csemegéztünk. Képeket a megemlékezésről láthatod.
MI kivételesen nem vártuk meg a végét. 5-kor randink volt Colinnal, hogy berendezzük a kiállítást. A képek készenlétben vártak, a tervek nem csak a fejemben, de papíron is.
ÍGy aztán csak a felragasztás új módszerét kellett követnünk. A szép számban falra kerülő kép miatt nem volt egyszerű, de haladtunk...Alig múlt 1/2 8 már készen is lettünk...
Falra került Szent István és a korona, Budapest néhány fotójával, Ózd is bemutatkozik, aztán Wellington, az öblök, sirályok, kezek, ez+az és még egy picit Gabrielt is becsempésztem, hogy csináljak nekik egy kis reklámot.
Nem mutat rosszul, pedig nagy a terem....de igyekezetem szerint minden lehetőleg szemmagasságban van. Persze, ha most adna valaki nagyon sok pénzt....akkor másképp nyomtattatnám ki a képeket, de én most elsősorban a már meglévő anyagból dolgoztam. ...és arra is kellett figyelni, hogy ez egy forgalmas terem, nem leszek ott mindig, a képek ezért laminálva vannak.
Még elmentünk vásárolni a holnapi látogató-fogadásra....és csaknem 9 lett, mire ellazulhattunk itthon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.