Ma a szokásos szerdai program. Koncert délben, ezért a délelőtt ennek megfelelően készülődtem. Elkészítettem a vacsorának való egy részét: Currys kumara főzelék - főtt tojással. Ebből elkészült a főzelék, a tojás ráér.
Útban a városba a buszon együtt utaztam Fritz-cel és a feleségével. (haha most már ebben is követ. Eddig csak elment utánam fotózni, ha egy számára ismeretlen helyen készült képet látott nálam ...most a koncert fotózást is koppintja ...hahaha )
12:15-kor pontosan kezdődött a koncert. Nagyszerű fiatal muzsikusokkal barokk zene. A végén Rowenával is találkoztam, kicsit beszélgettünk, majd igyekeztem az Arts Galériába. Éppen csak rendezték még az új kiállítást, így majd vissza kell menjek:
Innen elsétáltam a City and Sea Múzeumba. Kedves új kiállítás és aranyos -jópofaságok voltak most a megszokott állandó kiállítás mellett. Kötött és horgolt érdekességek .-)
Továbbsétálva még benéztem Gabrielék studiójába, de nem voltak és mint írta, egy hétre Aucklandba utaznak. Hiányozni fognak a Fészekből!
Még egy kis séta következett és megnéztem a készülő éttermet, melynek a séf-je egy magyar fiú lesz. Még nagyon kezdeti állapotban van az átalakítás, nyitni majd 24-én fognak.
Hazafelé a végállomáson szálltam le a buszról. Igaz, hogy friss, hideg, télies az idő, de SÜT A NAP! Sétálni kell. Beadtam az indiai kis üzletbe a tulajnak a fotóját. Utána az Ana shopba is a képeket...és már haza is érkeztem .-) Kedvenc délutáni program után George kiment füvet vágni, mire végzett már nemsokára vacsorázhattunk is.
Ma megkaptam az üzenetet, hogy szeptember 15-én Budapesten is kiállításra kerül egy fotóm a XII. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállításon :-) Hurrá!
A nap ezzel véget is ért.
(ez a nap 12-én volt, de nem tudom miért nem lehet megváltozatni a helyét!)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.