Programok beírva a naptárba, de lehetett választani. :-)
Először a Paekawakawa meghirdetett találkozásához mentem. Nem voltak sokan, kicsit vontatottan indult az egész, ezért ott magát az ültetést nem is tudtam megvárni. Túlságosan is késésben voltak. Igaz, hogy céloztam rá, de már mégsem nem mentem vissza később sem. A másik hely programja érdekesebbnek bizonyult.
A Community Centre-be mentem és jó volt látni a szorgos, felkészült embereket. Szerszámokkal és saját kesztyűikkel érkeztek. Sok őshonos palánta várt arra, hogy szorgos kezek beültessék a kertbe. Persze ehhez előbb a nem honos palántákat-nagyra nőtt nem őshonos növényeket kellett, hogy kiszedjék.
A munka elég jó ütemben haladt és jókedvű emberek tevékenykedtek. Míg ők a kertben, én túl néhány fotón, a konyhába vetettem be magam. Paradicsomlevest készítettem paradicsomdarabokkal, zellerrel-petrezselymesen, finom olasz konzerv felhasználásával . Ezzel így hamar elkészültem, még egy szusszanásra hazaugrottam, hogy George ne érezze magát egyedül. Aztán persze visszamentem, mert olyan finomra sikeredett a leves, hogy magam is enni akartam belőle! Még néhány fotó...aztán mára befejeztem az önkéntes munkát. Folytatás otthon.
George közben előkészítette a holnapi marhapörkölt alapjait...én pedig nekifogtam. Mivel az egyik szupermarketben akciósra kínálták a kedvenc borunkat még elmentünk "bespájzolni" belőle. Úgy tűnik most már erre az évre elegendő alkoholt gyűjtöttünk (hahaha).
Hazaérve gyors vacsora - rántott csirkemell sült krumplival/répával és párolt zöldségekkel. Már majdnem készen lette, mikor meglepetésre beállított Tibi és Anita, nagyon aranyosan egy fonottkalácsot hoztak a Fészeknek!!! Ők holnap piacolni szeretnének, nem jönnek...de nem felejtették el a Fészket. Nagyon kedves-rendes dolog tőlük.
Ők továbbmentek , mi vacsoráztunk..és lazíáthattunk, mert este rögbi meccs lesz !
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.