Nem volt semmi dolgom, csak egészen egyszerűen képtelen voltam aludni 3 órától...Egy ideig még forgolódtam, de aztán jobbnak láttam felkelni.
Természetesen a számítógép előtt töltöttem az időt. A 2013-as Hírmondót kezdtem el , kis változtatás, kis szinkronra hozás 1/2 7-kor éreztem azt, hogy talán tudnék még kicsit aludni. Igaz, már nem mentem be a hálószobába csak itt dőltem le. Sikerült 1/2 9-ig aludni. Akkor még pár intéznivalóm volt, majd mentem be az elkészült könyvekért.
Előtte még betévedtem egy tánccsoporthoz. Mikor itt sétálok gyakran megállok nézni a táncosokat. Most észrevettek, behívtak és ugy-e mondanom sem kell, hogy fotóztam...
A képeskönyvem készen lett. Most már sajnálom, hoyg nem mertem kockáztatni és sokkal többet rendelni, mert nagyon mutatós darab lett belőle (talán majd legközelebb):
A séta tovább folytatódott. Ekkor már a koncert felé indultam, de előbb megálltam valami ennivalót venni, mert a gyomrom erősen üresnek találta magát.
Mondanom sem kell, hogy a koncert nagyszerű volt, a fiatalok remekek! Az egyetlen fiú hegedűst még a földrengés sem zavarta meg a játékában! Le a kalappal előttük!
(Mint kiderült 5.5 volt a rengés, szerencsére nem tartott sokáig és nem is keletkeztek károk. George nem is érezte meg otthon.) A koncertről még Gabrieléket is meglátogattam a studióban. Két művön is szorgosan dolgoznak. Gabriel a nagy munkát kezdte el Ron-nak, és készül a nekem szánt kép is, mely az én nagy "ugrásomat" örökíti meg Ózd-Wellington házaimmal. Ez utóbbin éppek Anna dolgozott. Természetesen Ariel is jelen volt.
Hazaérve aztán a már elkészített leves mellé most egy kis krumplis tészta készült vacsorára. Mire készen lettem vele Jan is megérkezett, és elmondta, hogy mégsem tart igényt a kis lakásra. Nem búslakodtunk, mert nem mi kerestünk lakót, hanem ő keres magának egy kis lakást. Szurkolunk neki, hogy sikerüljön.
Vacsora, TV és most azt gondolom, hogy korai alvás....
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.