Hajnali kelés, mert erős elhatározással ma kimegyek a megemlékezésre. Minden évben láttam, hallottam, hogy milyen sokan emlékeznek ezen a napon és évről-évre egyre több a fiatal és a gyerek is kimegy a Cenotaph-hoz, amit eddig csak nappal fotóztam.
4-kor magamtól felébredtem, s mivel biztos voltam abban, hogy már nem tudok elaludni, kényelmesen elkészültem, ittam egy kávét és bementem a belvárosba. Elég messze álltam meg, hogy ne legyen később sem gondom...még sétáltam a kellemesen langy meleg hajnali órán az üres belvárosban. Igaz, már jártak elvétve emberek, és ahogy közeledtem úgy lettünk egyre többen. Idősek és fiatalok, gyerekek egyaránt.
ANZAC nap a nemzeti emlékezet napja az Ausztráliában és Új-Zélandon.
Megemlékeznek a két ország katonáira, az ausztrál és új-zélandi hadtest ( ANZAC ) -re, akik Gallipoli -ban Törökországban harcoltak az I. világháború ban. Ma már kiszélesedett az emlékezés köre azokra, akik meghaltak, és/vagy a katonai műveletek országaikban szolgáltak. Sokan a harcok színhelyén, Törökországban is megemlékeznek, és erre az alkalomra évről-évre egyre több fiatal utazik a helyszínre.
Megérkezett pontosan a kormányzó és néhány miniszter, ausztrál nagykövet, a polgármester asszony is. A tömeg pedig gyűlt...
Megható volt a látvány a hajnali derengésben!
5:30-kor skót dudaszóra masíroztak a veteránok, a katonák és a tengerészek.
A szépen nyomtatott és az érkezők kezébe adott programból mindenki tudta, mikor, mit kell énekelni, mikor ki beszél. A megemlékező szövegek rövidek voltak, majd a koszorúzás következett. Most először egy ilyen megemlékezésen, ebben az évben nem csak az új-zélandi himnusz hangzott el (maori és angol nyelven) , hanem az ausztrál is. Ezt követően mindenki leróhatta kegyeletét a nyitott Cenotáph-ban is. Az emberek csendben, nyugodtan, beszélgetve várakoztak arra, hogy bejuthassanak...
Fantasztikus volt látni, hogy egészen kicsi gyerekekkel jöttek a szülők, hogy nem volt kordon és lökdösődés és nem tüntetett ezen a szomorú emléknapon senki sem.
Emlékeztek az emberek, büszkék voltak a hősökre és ezt a tiszteletet és ezzel együtt a hazaszeretetet nevelik bele a gyerekekbe is! Fantasztikus volt, hogy a "végén" az elmasírozó katonáékat tapssal búcsúztatták!
Hazaérve már a televízióból tudtam meg, hogy az ünnepségre igyekvő helikopterek (tiszteletkört akartak tenni az ünneplők fölött) közül az egyik Wellington közelében lezuhant és a benne ülők meghaltak. Borzasztó....
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.