No most kissé hűtlen lettem a naplóhoz. Annyi minden történt annyi képpel meséltem el a történéseket, hogy ide már nem jutottam. Most egy gyors összefoglaló, mert augusztusra már itt nincs netem és 2-án elindulok visszafelé.
Szóval. Volt Balaton, szép idővel, meleggel, napfénnyel. Aztán fent is Pesten, egészen pontosan Budán. Kellemes napok, igaz, esősek is. Találkozások barátokkal és ismerősökkel.
Ezután haza Ózdra és megérkezett az esős időszak. Közben azért találkoztam itt is ezzel-azzal, és sokat együtt a családdal. Sütés-főzés-séták és együttlétek.
Most pedig már az utolsó napok…Petimnek tegnap volt a születésnapja. Sajnos nem együtt ünnepeltünk. Hála Istennek most kint dolgozik Hollandiában! Remélem sokáig sikeres lesz és hosszú távon tud megmaradni…kapcsolatokat kiépíteni.
Anyunak itt fáj-ott fáj pár napja, nagyon nehezek ezek az utolsó napok. Sajnos nem tudok rajta segíteni, úgy tűnik, hogy az orvos sem…igaz jelenleg nem is akar elmenni…Nehéz eset.
Holnap itthon, mindenfélét bevásároltam a közös ebédhez, aztán elkezdek majd pakolni is. Minden eltervezettet beszereztem, megvettem.
Kedden Misi fog várni Pesten, kis tracsi-locsi-fecsi és elröppenek. Itt is elköszönök…talán Hongkongból jelentkezem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.