04. kedd
Reggel Stephanie-t vártam egy kis beszélgetésre, délelőtti teára. Az eső kegyetlenül zuhogott, de mi hármasban jót beszélgettünk. A nap elszaladt, mi eltöltöttük a délutánt, majd vacsora után koncertere mentünk. Elena hívta fel rá a figyelmem. Egy ÜTŐS csoport koncertje a Városházán ismét. FANTASZTIKUSAK voltak! Nagyon élveztük!
Kicsik és nagyok félelmetesen ügyesen bántak az ütőkkel, a hangot adó szerszámokkal, de még a tűzzel is, melynek fellobbanó lángjának a hangja adta a „zenét”- a ritmust!
05. Szerda
Itthoni dolgaim után a városháza irányába vetettem magam először. Itt a francia karikaturista alkot, kicsit beszélgettem vele, majd elsétáltam a templomba, a szokásos szerdai koncertre.
Ismét remek társaság gyűlt össze, nagyon jó zenészekkel.
Innen Gabrieléket látogattam meg. Velük is kis locsi-fecsi...és jöttem haza. Vacsora után irány a SZÍNHÁZ! Még Magyarországon jártam, amikor George írta, hogy jegyet vett a 42. utca című zenés darabra.
Fantasztikus jelmezek, színpompás ruhatár, csili-vili előadás. Igazi 30-as évek Amerikája hangulat. Jó énekesek-jó táncosok, élvezetes előadás!...de fotózni nem lehetett.
06. Csütörtök
Terveim szerint Poriruába akartam kimenni a Maori Arts kiállításra, de olyan hideg, szeles és esős idő volt, hogy úgy döntöttem, majd vasárnap...
Ma itthon maradtam délelőtt megfőztem, olvastam és írtam...majd Gaberiel és Anna futott be hozzánk kis beszélgetésre és kis "komputer használat oktatásra" .
Aztán, ha már itt voltak, akkor egy könnyű vacsorára, ami egyszerű, nagyszerű...és ezzel ez a nap is véget ért.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.