Igen, ismét gyorsan szálltak a napok.
15. Szombat
Vásár és készülődés
Délelőtt már 9 után indultam az év utolsó Newtown Peoples Market-jére. Ezen a napon kicsit többen voltak az eladók, de a vásárlók nem igazán...Inkább csak nézelődők , mint a képen a kínai ismerőseim is, de azért nem panaszkodok.
Eltelt az idő, sok ismerőssel beszélgettem, volt vásárló is... George is bejött délben, Zsuzsinál lángost is ettünk. George hazament az autóval én segítettem pakolni és csak utána jöttem haza.
Itthon egy kis pihenés után következhetett a főzés vasárnapra. A Fészeknek előkészítettem a vadasmarhahúst, pácoltam...igaz, nem több napot, csak egy éjszakát állt így. Nem tudnám a mérete miatt hűtőbe tenni és a megromlást nem kockáztatom több nappal...
George-dzsal elmentünk egyet sétálni, hazafelé pedig hoztunk magunknak kis vacsorát a Fish and Chips-estől.
16. vasárnap
Fészek nap
Reggel befejeztem a vadast. Nagyon finomra sikeredett. A mártás pont jó, a hús megfőtt, de nem esett szét..Indulás előtt csak a tésztát kellett kifőzni. George még délben elment az asztalokat biztosítani...aztán már együtt mindent összekészítve indulhattunk.
Mire szépen meg lett terítve, mindenki megérkezett. ...(már aki bejelentkezett).
Még Zsanett is befutott édesanyjával, pedig este már repülnek el Kambodzsába. Kedves volt tőlük! Nagyon kellemesen telt a délután. Az ajándékozási ötlet bevált...mindenki izgatottan várta, hogy milyen ajándékot kap...és azt is, hogy kinek jut az ő ajándéka...! A visszajelzés is jó volt, mindenkinek tetszett az ötlet....
Hazaérve gyors mosogatás, majd kis kertels is...és ez a hét végetért.
17. hétfő
Reggel a terítők mosásával kezdtem a napot. Nem kezdtem el locsolni, mert esőre állt...aztán délben indultam be a városba, a Botanikus kertbe, mert Anitáékkal volt randevúm a Begónia házban. Előbb érkeztem, még körbefotóztam a gyönyörű rózsákat és az üvegház néhány gyönyörű virágát...aztán összefutottunk Anitáékkal. Kávézás után séta a kertben, majd át a Parkba. Innen lementünk a Portré Galériához, ahol két érdekes kiállítás is van. Innen Owhiro Bay végéig mentünk még egy pillantást vetni arra is.
Innen hozzánk hazaérve George már majdnem készen volt a vacsorával, hamarosan ehettünk.
Közben beszélgettünk és Feritől elköszöntünk....vele már nem találkozunk ebben az évben. Még mennek észak felé kirándulni és Aucklandból át Ausztráliába- Sydney-be szilveszterre. Feri pedig már onnan repül haza Magyarországra.
...s a nap is véget ért...estére az eső bár igen szolídan, csendesen, de megérkezett.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.