No nem részetekről, hanem valahogy tőlem. Igaz, kicsit zavart az arcüreg gyulladás kezdete (szerencsére leküzdöttem). Aztán mindig volt és történt valami...de mire írni kellett volna már nem ugrottam neki.
Kedd és esőre hajló idő volt. A naptáramban már régóta szerepelt egy most kezdődő kiállítás, így aztán elindultunk oda. A Muzeum Wellington City & Sea adott helyet egy fotókiállításnak, mely fotók az Antarktiszon készültek. Persze, ha már a múzeumban jártunk, most is élvezettel nézegettünk körül és természetesen fotók is készültek. Gyere sétálj kicsit körbe, persze az albumba válogatott képek a teljességre nem terjedhettek ki. Aztán séta még a városban, egy galériát akartam megnézni, nem volt szerencsém. Vasárnap bezáárt a kiállítás és már le is bontották...Hmm..Onnan majd haza és egy kis munka a kertben.
Szerda, az Állatkert hirdetett akciót és mindössze 5 dolláros volt a belépő. Ezt nem hagyhattam ki, már csak azért sem, mert gyönyörű napsütéses idő volt. :-) A sétám eredményét ebben az albumban láthatod. Közben George füvet vágott, én iis még vacakoltam ezzel-azzal hogy ha már viszik a szemetet holnap ne maradjon semmi.
Ma pedig már csütörtök. Őrülte, hogy mennyire szalad az idő! Délelőtt csepergett, esett. Ma Gabrielt látogattam meg a műteremben. Készen lett egy újabb képpel.
A kép címe a szerelmes oroszlán...Eszembe jutott, hogy vajon Gabriel kicsit magára is gondolt? Ő, mint a szerelmes oroszlán?
Tőle még kimentem Lilikéhez, sajna egyre megy lejjebb és lejjebb , egy irányban...
Hazaérve próbáltam utolérni magam az elhanyagolt munkákban...most ide is beírtam. Aztán megyünk Ivánt köszönteni születésnapjára. :-) Vacsora náluk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.