07. Péntek Ronda reggel. Eső-szél kellemetlen együttese. Már azt gondoltam, kénytelen leszek otthon maradni, pedig... Először Alanhez terveztem, majd különleges egy koncert.
Szerencsémre 10 óra után kezdett csendesedni a szél, az eső is elállt, így elindultam.
Alannek bevittem a fóliázott lapokat, mely Gabriel kiállításához készültek (csak tegnap itthon maradt), nem volt gond, mert akkor még volt a sima nyomtatottból, de mára már elfogyott.
Alan örült neki. Közben azt is elértem nála, hogy cserélje le a kirakati képet és ha már Gabriel kiállítása, akkor Gabriel képe legyen a kirakatban is. Szerencsémre hallgatott rám (és úgy tűnt Gabriel is örült neki. mikor délután elmeséltem)
Innen a Te Papa múzeumba igyekeztem. Már az elmúlt héten is szerettem volna megnézni...de akkor még "kiállítottam". Most megcsodálhattam a PIROS zongorát. A különleges maori faragásokkal készült Stainway-t meg is szólaltatták!
Ma szerencsém volt, három játékost is hallhattam. Igaz, csak a hölgy nevét tudom, ő Cathelise McKay zongoraművésznő volt, aki egy órás koncertet adott az érdeklődőknek. Nagyszerű élmény volt!
hazafelé már kifejezetten meleg, amolyan fülledt-párás...Lehetett vetkőzni de a szél kezdett visszatérni
Itthon aztán már nem sok mindent tettem. Kicsikét a kertben, kicsikét a házban...de a vacsorát George rettyintette Chili con carne :-) nyammmmi, szeretem ...és hamarosan ez a nap is véget ér.