25. szerda
Itthon a festők dolgoznak, én pedig kicsivel 11 előtt elindultam a Múzeumba, hogy ott legyek a kiállításon. A délután kellemesen telt. Jöttek látogatók, jó volt ott lenni. Aztán már majdnem zárásra Laura is megérkezett. Ő az önkormányzatnál dolgozik, a fő területe a bevándorlók és annak kiadnak időnként újságot. Most ebbe szándékozik rólam egy cikket megjelentetni. Picit beszélgettünk még ott, majd mivel tényleg záróra volt lesétáltunk a Marta’s Pentry-be és folytattuk a beszélgetést.
Örült Laura is, hogy megismerte ezt a helyet és valószínű barátnőivel fog még itt találkozni a jövőben. Onnan aztán már csak a buszhoz igyekeztem, így is már készen várt a vacsora és George morgolódott, hogy “elkéstem”.
Közben kiderült, hogy Lilikéhez hívták holnapra a kórházba tolmácsolni (ami bár reménytelen Lilike állapota miatt) ...ahová majd együtt mehetünk.
26. csütörtök
A festők itthon hagyva...irány a kórház. Kissé mérgelődött George, mert 9:30-ra hívtak és sehol senki, és senki nem tudott senkiről, miért is mentünk. Hmmm...beszéltünk az orvossal, beszéltünk egy szociális munkással, de a tényleges “valaki” csak nem érkezett meg. Így aztán mi eljöttünk...
Sajnáljuk Lilikét, de a helyzetén mi változtatni nem tudunk, nem vagyunk családtagjai és meghatalmazottak sem.
Még hazajöttünk együtt, ettem, ittam és ismét irány a kiállítás. Nagyon jót beszélgettünk a zenéről az éppen műszakban levő túravezető fiatal lánnyal, aki nyári szünetében kisegít.
Ő egyébként éneket és zongorát tanít. S milyen kicsi ez a Wellington, kiderült, hogy van közös ismerősünk is. Stephanie kisebbik fiát ő tanítja zongorázni!
Séta haza, (sajnos a piros ruhás-fehér bajuszos úrral most sem találkoztam) és mert bár fújt a szél, de meleg, gyönyörű idő. Szerencsére hátszelet kaptam, igy csak néha zavart a széllökés. Ilyenkor figyelni kellett, hogy egy-egy utcasaroknál nehogy kilökjön az útra!
A festők befejezték a munkát, az étkező szép napos lett.
27. péntek
Reggel korán keltünk. Az idő kellemetlenük hűvös, szeles és ESŐS...hmmm nem ezt rendeltem!
Naptáram szerint Tamásék érkeznek egy napra Wellingtonba. Irány kI a kikötőbe, kerestük, hogy hol lehet ott megállni...majd jött a meglepetés. A Princess Cruises társaság hajója holnap fut be… NO nem is baj, holnapra jobb idő lesz.
Még elmentünk a Bannings-hoz megnézni a csíknak való léc-szerűt, amit a mennyezet keretre szeretnénk majd. Nem vettük meg, mert zuhogott az eső, nehéz lett volna sérülésmentesen hazahozni.Egy szép cserepet ellenben hazahoztunk, hogy a nagyra nőtt yucca-t át tudjam ültetni, mert a mostanit már kinőtte.
Hazaérve megnéztem a naptárt, ahová beírtam az érkezési időpontot eszerint stimmelt. Utána megkerestem Tamás levelét….és akkor kiderült az igazság! HAHAHA kiderült, hogy majd csak február 27-én érkeznek Wellingtonba! Húúúúúúúha ezt jól elírtam!
Még szerencse, hogy ma megnéztem és nem mentünk ki a kikötőbe holnap reggel ismét!
Ezek után elhatároztam, hogy ha már így alakult, akkor a rendcsinálás következik. Először is a szőnyeget tisztítottam ki. Aztán kis mosogatás következett, hogy visszapakolás előtt minden szépen csillogjon… George közben bement a városba megnézni valamit, majd hazaérve a férfimunkát végezte.
Közben szerencsére az eső elállt, a levegő mozgott, de nem volt kellemetlen a szél és a szőnyeg is szépen száradt, lehetett visszacuccolni. Ja és ilyen a fal:
sárga, mely egy kissé zöldbe hajlik. Ha sötét van zöldesebb, világosban-napsütésben inkább sárga.
Így a mai napra kimaradt a kiállítás, remélem megvoltak nélkülem is. Nekem tulajdonképpen nem kellene ott lennem, de tegnap is megállapítottam, hogy nagyon jó angol gyakorlás ez nekem....és a séta hazafelé egy óra intenzív gyaloglás.
Szóval megyek majd holnap…
Közben Jane is megérkezett, új képet fest, de a róla készült fotó (nagy bánatára) nem jól sikerült...
