Mivel most sincs korai ébresztő, ezért kényelmesen elkészültünk, összepakoltunk és indultunk tovább észak-nyugat felé. A következő megállónk a gyors folyású folyóban motorcsónakkal lavirozókat néztünk, majd Arrowtonwn következett. Itt megnéztünk először a kinai telepesek kicsi kunyhóit, szedtünk néhány szép követ és utána sétáltunk a városka vadnyugatot idéző utcáin,(ahonnan én kitiltanám az autókat!). Folytattuk utunkat tovább észak felé.

Egyszer csak megérkeztünk ahhoz a helyhez ahol az 1880-ban épült hidról ugorhattak bungy-val a bátrak és azok, akik erre spóroltak. ...mert bizony nem olcsó a dolog (legalábbis az én szememben). Egy ugrás $ 175, a második olcsób…hmmm. NO persze nem érzeztem egyébként sem késztetést arra, hogy ugorjak. Ha nagyon ugorhatnékom lett volna az ára engem biztos, hogy visszatart. Megmérik a bátrakat és a súlyuknak megfelelő kötelet kapnak! Mindenesetre szerencsénk volt és néhány bátor fiatal és kevésbbé fiatal ugrását is megnézhettünk Háááááááááááááát nem mindenki ugrott első lendülettel. Volt, aki percekig meditált, hogy tegye-ne tegye… Mindenesetre volt olyan is, akinek még a feje is belekerült a (gondolom jéghideg) vizbe.

Aztán ismét mentünk tovább. Hegyek folyók, vizesések, kanyargós és egyenes utak, különleges fények, rohanó felhők és olyanok is, amik megpihentek a hegycsúcsokon és a fák között. Aranyásók kis kunyhói. Hegyek, folyók és tavak.Meleg, párás levegő és szép napos idő. CSODÁS látvány, egy-egy fotó nem is igazán adja vissza mindazt a látványt!

Kiérve a nyugati partra Haast után, különleges látvány fogadott, sok-sok méteren keresztül uszadékfából kövekből készült alkotások voltak a beachen....mondhatom lenyűgöző volt! Ha nem igyekeztünk volna a hegyekbe, akkor bizony órákat el tudtam volna itt tölteni! No, majd legközelebb, egyszer talán.

Aztán ismét csak mentünk és mentünk...mignem különleges látványosság tárult szemünk elé ismét. Melltartók tucatjai a keritésen! Természetesen  pár percet erre is szántunk. ...és a csodás naplemente fényei is megérdemeltek egy megállást.

Mire Fox Glacierre értünk már erősen szürkült és felhő borított mindent. Szállást itt nem találtunk megfelelőt, így a kezdődő sötétség ellenére továbbmentünk Franz Joseph-re. Mire átértünk a három hegyen már ránk is sötétedett. Megtaláltuk annak a hotelnak a társát, amelyikben Queenstown-ban is aludtunk. Szobát is kaptunk, igy aztan megnyugodva, könnyű vacsora után lepihentünk.

9.       Nap

Kényelmes alvás, könnyű ébredés, bőséges reggeli után előbb megörökitettem a látványt a teraszunkról:

Eztután mentünk felfedezni a városkát. Az ablakunkból lehetett látni a gondolákat, ezért először arrafelé vettük az irányt.

Rövid séta után megtaláltunk az oda vezető úton a BALATON feliratú lakókocsit  is, ami amolyan ÜVEGTIGRIS módra kifestve és körbe"lakva" . Visszafelé betérünk, igértük neki, -  miután magyarul köszöntünk egymásnak :-), - de előbb irány a hegy.

George ismét a „maradást” választotta. Igy egyedül vágtam neki a hegynek. No nem gyalog, hanem ismét gondolával. Ott a kilátásban körbe gyönyörködtem. Készült jó néhány fotó és film is. Innen még egy menetet lehetett feljebb menni , ott már amolyan sífelvonóval. Megérkezve kiderült, hogy lefelé már vagy gyalog, vagy szánkó félével lehet. Ezzel nagyon gyorsan tud a vállalkozó egyén visszaérni a 800 méteres kacskaringós úton a tovább-lefelé vivő gondolához. Nem voltam elég hős és főleg féltve a fényképezőgépet, inkább gyalog vágtam neki az útnak.

Azért még HALKAN  "elkiáltottam magam: Enyém a világ!".

George lent várt, majd a Balaton-nál leültünk. 

Ittam egy kávét és beszélgettünk Borisszal,

készült vele egy riport. Hamarosan  adásba is kerül a sydney-i magyar  rádió-műsorban itt is hallgatható lesz.

Eztán már csak a város és a kis öböl-, a kikötő felfedezése következett. Egy feledhető ebéd, majd séta és vissza a Hotelba. George felvállalta a „mosónő” szerepét, én mehettem sétálni, felfedezni a városi kertet. Mosni azért kellett, mert mi „télre készülve” több meleg ruhát hoztunk, mint nyáriasat. Eddig pedig inkább az utóbbira volt szükségünk, mostanra  kezdünk kifogyni belőle. A Hotelban (egyébként ez többnyire minden hotelben-motelben van!)  volt közel érmével működő mosó és száritógép, igy mire visszaértem a kis sétából, minden készen is lett.

A városi kert-park kellemes sétának bizonyult. Hatalmas fák, szép virágok, tó, kis szökőkúttal, kacsák és madarak, nagy séta és sok fotó ismét.

Mire hazaértem George is kipihente magát, én pedig nagyon élveztem a sétát-fotózást. Megnéztük a hireket, és közössétával egybekötve elmentünk a KFC-be vacsorát venni, amit aztán a szobánkban ettünk meg...

Korán reggel hiába váruk Zsuzsát, mégsem jött be a CD-ért és a letöltésekért. Ezért aztán 9-kor elindultunk a nyugati part felé. Az irányt Te Anau, de előbb még mecsodáltuk a gyönyörű fényeket, a szalmabálákat itt délen és rövid autózás után megálltunk Rivertonban, mert gyönyörű felhők-fények voltak és egy szép kis múzeum is.

Még egy megállót „engedélyeztünk magunknak: Te Waewae Bay-nél. Csodás látvány és fantasztikus távlatok tárultak szemünk elé.

Ezután egy öreg híd, a Clifden Suspension Bridge késztetett egy kis megállásra minket. Aztán egy villanásra az autóból lencsevégre kaptam a vízierőmű útról látható részét. Ez az erőmű arról is „híres”, hogy valamikor az építése során  még George is zenélt itt, akkor mint hivatásos zenész élte  mindennapjait. Te Anauban derült ki, hogy jócskán vissza kellene mennünk ahhoz, hogy megnézzük belűlről is az erőművet. Azt már nem vállatuk, helyette befizettünk egy hajóútra.

Ahhoz, hogy a hajóra szálljunk fel kellett még menni autóval Te Anau Downs-ig. Akkor ért a  meglepetés, hogy ott bizony a parkolón és a „majd” induló hajón kivül semmi nem volt. Ez csak azért esett nagyon zokon, mert úgy terveztem, hogy itt fogok kávézni. A hajónk pontosan indult, előtte nem sokkal befutott egy (hatalmas hátizsákokkal, pakkokkal és túrafelszereléssel megpakolt)  csapat is.

2 órakor elindultunk és végighajózott velünk a Te Anau tó legészakibb csücskéig. Meseszép táj csodáján még az sem vont le, hogy bizony az idő nem volt kegyes hozzánk, ezért a képek gyakran olyanok, mintha fekete-fehér felvétel készült volna.  Kikötés után a csapat nekivágott az erdőnek, a vadonnak. Mi pedig ekkor tudtuk meg, hogy a visszaútra 2 órát kell várni. Erről elfelejtett tájékoztatni minket a kislány, akinél a „hajókázásra” vettünk jegyet. Ekkorra az eső is eleredt, kikötés helyén semmi nem volt. DE felvilágosítottak, hogy sétálhatunk 2o percet az erdőben és ott lesz a „Glade House”. HA már itt vagyunk, akkor egy életünk, egy halálunk, elindultunk. Milyen jó...hogy nem féltünk a kis esőtől!

A „sétaúton” a szorgosan csepergő esőben, az esőerdőben jött a CSODA. Gyönyörű zöld minden, fantasztikus mohák mindenfelé, kidőlt fák, melyek táptalajt adnak más növényeknek. Csillogó csöpögés, és mohák, páfrányok, őshonos növények legkülönbözőbb fajtái. 

Meseszép zöld és nem győztük kapkodni a fejünket és csodálni ezeket a szépségeket. Még az eső sem zavart, mert szerencsére hideg az nem volt. - MILFORD SOUND-ba csöppentünk. A Glade House-hoz érve tudtuk meg, hogy az egyfajta tábor, ahol megpihennek a túrázók, indulnak és érkeznek a csoportok, vagy az egyedüli megszállottak. Itt a vándor „ingyen kávét-teát” kap. A nagy túrák ára bizony elég borsos. Szezonban pedig több hónappal előre kell már gondolkodni, mert a túra sorátn a hálóhelyek száma miatt a résztvevők száma is behatárolt és csak annyian mehetnek! Naponta csak egy csoport indulhat. Ittunk egy kávét, teát. Kicsit szusszantunk, majd elsétáltunk a hídig, amely a gyors folyású hegyi folyón ívelt át.

Mesés volt látvány fantasztikus hely, a hatalmas hegyek között, itt ahol egy évben több mint 7, nem tévedés HÉT méter eső esik! Ennek ellenére a vízesések most csak picit csörgedeztek, a látvány kevésbbé volt különleges mint - gondolom én -, egy-egy nagy eső után.

Visszaérve a hajóhoz még ott is ittunk egy-egy teát és következett a visszaút. A látványt fokozta az időnként előbukkanó napfény és az ismétlődő szivárványok látványa! Volt, amikor kettő is volt egymás mellett. Visszaérve az autónkhoz már ismét sütött a nap, visszamentük Te Anauba, megvacsoráztunk egy kinai étteremben és tovább indultunk északnak.

Tervünk nem volt, de a térképen Kingstont néztem ki, hogy talán ott kellene aludnunk. No, ez nem bizonyult jó ötletnek. Egyrészt messze volt, másrészt nem volt jó ötlet, hogy itt lehet egy Motelben aludni, mert mi nem találuk meg a sötétben. Igy aztán mentünk tovább Queenstownba. Már sötét este volt, igy csak a fényeket láttuk, majd sokadik próbálkozásra találtunk egy nyitva levő szállodát, (némely motel érdekes módon már nem tartott nyitva portát!) és szabad szobát Heartland Scenic Hotelben. Felcuccoltunk a szobánkba, és vizszintesbe dőltünk.

Bőséges reggeli után gyönyörű napsütésben elindultunk tovább dél felé. Igaz az autóba pakoláskor kiderült, hogy egy ticketet kaptunk, $ 4o-ről és kicsit morcosan indult miatta a nap. Reklamációt elinditottuk, remélem eredménye is lesz.  Irány dél ...ismét a sárgás barnás dombok és birkák, tehenek...Aztán megakadt egyszép tó után a szemem egy keritésen, melyre többszáz (?) cipő volt felfűzve a legkülönbözőbb fajtából.

A következő megállót GORE városkában tartottuk. Itt a nagy hal fotózása után, a vadászbolt bejáratában levő felirat vonta magára a figyelmem. Vedd le a cipőd, ha sáros! a bejárat mellé pedig egy jókora doboz volt téve a sáros cipők-bakancsok számára! A város az új-zélandi country zene fővárosa és ennek egy szép szoborral is emléket állitottak. Sétáltunk a kis utcákban és megörökítettem minden érdekeset...de sajnos ezt sem láthatjátok!

Most volt itt a barátnőm, Franciska és férje Bandi. Elmesélte, hogy a barátnője mikor visszajött a Déli szigetről arról panaszkodott, hogy "elveszett két napja a fotóival". Franciska amikor visszajött egy hónapja, akkor azt panaszolta eltűnt két napon készült fotója..., pedig barátnőjén okulva, nagyon óvatos volt. Most én is ezt panaszolom. Duplán mentettünk és KÉT NAP FOTÓI ELVESZTEK...MÁGIA van ott? Pont két nap a három fotósnak? Hmmmmmmmm

Innen már legközelebb Invercargill következett. Előbb elfoglaltunk a szobánkat a belvároshoz közeli motelben. Sajnos itt kiderült, hogy az eddig a motelekben vacakoló internet után most a laptopunk dobta be a törölközőt és nem hajlandó a super wireless kapcsolatot magáévá tenni... A megoldást még nem sikerült rá megtalálni.

Felhivtuk telefonon Zsuzsát Bluffban, hogy délután oda is megérkezünk. Előbb elindultunk várost nézni Invecargillt megörökíteni. Széles utcák, szép városháza és szinház, mindenféle templomok, s ami nagyon fontos, NAPFÉNY ÉS MELEG! Hihetetlenül és nagyon szép idő.

Miután megnéztük a Múzeumot és ott tuatarákat is (voltak nagyok és kicsi is!) és irány Buff.

Új-Zéland legdélebbi városkája, ahol kedves ismerősünk Zsuzsa és férje Péter lakik, akiktől "megörököltük" Coco cicánkat. Zsuzsa a Panorámió-s fotóstársam is.

Házuk a „belvárosi” részen, a domboldalon. A kertből szép kilátással a kikötőre. Sajnos Péter éppen dolgozott. A házat-kertet most hozzák rendbe, közben Zsuzsa tanul, Péter dolgozik. Nincsenek egyszerű helyzetben, mert a ház rosszabb állapotú volt, mint amire számítottak, de folyamatosan haladnak a munkálatokkal.

Együtt elmentünk a „sziget végére”, fotózkodtunk a jellegzetes és jelképnek számitó jelzőtáblánál. Fölmentünk a Bluff Hillre, ami védett területen fekszik és a kilátójától látni lehet a Stewart Islandot, a legdélebbi szigetét NZ-nek, a közeli kisebb szigeteket és ráláttunk NZ egyetlen Aluminium Gyárára (Aluminium Smelter) is.

Amit most a legjobban sajnálok az a közös fotó Zsuzsával. A legdélebbi ponton megörökített tábla velünk és a lánc, amit különböző szögekből fotóztam. ....sírok, mert most NINCS...:-( Sajnos Zsuzsánál nem volt a gépe, mert ő meg előző nap pár napos kirándulásból ért haza, és már úgy hozta haza a masináját, hogy az nem működött rendesen.

Ezután Zsuzsa egy nagyon finom vacsorát ütött össze nekünk és persze (?) nem maradhatott el a BLUFF OISTER sem, a híres finomság, mely még itt, az őshazájában is borsos áru, egy tucat $ 2o. Be kell valljam, hogy nagyon finom volt és csak az előzetesen elfogyasztott steak tartott vissza minket attól, hogy ott helyben ne együk meg mind.

Visszatérve Invercargillba már sötét volt,  igy akkor már csak az irás maradt...és a pihenés, hogy holnap frissen vágjunk neki a további útnak, immár észak-nyugat felé.

6.       Nap

DUNEDIN friss, de napos reggelre ébredtünk.  Reggeli gyors vacakolás után indultunk a várost megnézni. A belváros szép és gigantikus épületei, templomai után betértünk az információs központba is, hogy megtudjuk, hogyan-mikor nézhetem meg az albatroszokat. Befizettünk egy látogatást ($ 4o / fő) és tovább sétálgattunk. Régi szép épületek, templomok, terek és szobrok...majd az állomás gyönyörű épületében meglepve tapasztaltam, hogy csodás kiállitások is vannak. Kedves idős művész ott alkotott. Sport és szépművészet megfér egymás társaságában egy műemléki állomásépületben.

Egy étteremben megebédelve autónkért „hazasétáltunk”, majd irány Otago Peninsula, melynek végén a híres albatrosz kolónia. Itt egyik ámulatból estem a másikba! Gyönyörű úton, mesés tájon keresztül kellett menni...de mivel nagyon kiszámitott volt az időnk a látogatójegy 2- órától szólt, sajnos nem állhattunk meg. Ha elszalasztjuk az érkezést, a túráról lemaradok! DE ha ezt a csodás tájat hamarabb tudom, SOKKAL több időt szánunk erre. Talán 1-2 napot is, vagy inkább errefelé alszunk...!!! Javaslom...

Az albatroszokhoz Harington Point-hoz megérkezve még éppen időben voltam. Kis szusszanás után indult a tájékoztató. A royal  albatroszokról, méretükről (3 méteres szárnytávolság) és arról, hogyan óvják őket. A meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy nem lehet közel menni és fotózni is csak üvegen keresztül...

Egyébként: A Royal albatroszok a világ legnagyobb albatroszai (szárnyfesztávuk 3-3,5 méter), és az egyetlen albatrosz, amely nem csak szigeten fészkel, hanem mainland-en (kontinensen levő szárazföldön), ráadásul ennyire közel az emberi civilizációhoz. Az albatroszokra általában igaz, hogy életük 85%-át az óceánon töltik, csak tojásokat rakni jönnek a partra. A Royal albatrosz 3-5 éven keresztül nem is érint szárazföldet, hanem a déli féltekén repül körbe a kontinensek (Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Amerika) déli csücske alatt.

Ha ezt előbb tudom, akkor kijövünk ide és kis szerencsével „csak úgy” is láthatok albatroszt. Legfeljebb fiókát nem, de azt az ablakon keresztül igy is csak nagyon messziről láthattam. No, de persze azért nem bántam meg, mert csodásak, ahogy  a hatalmas madár óránként 1oo km-es sebességgel is akár,  tud repülni! Fotóztam bentről üveg mögül és aztán sikerült a szabadban is...(ezért legközelebb eljönnék ide, itt ücsörgnék egy napig és egyszercsak biztos elröppenne néhány a fejem felett...)

Ezt követően, már visszafelé felmentünk Új-Zéland egyetlen kastélyához, megálltunk  a Larnach kastélynál. A hegytetőre épitett kastély ma is a család tulajdonában van, akik az 1970-es években teljesen felújitották, eredeti bútorokkal berendezték (melyeket árveréseken vásároltak vissza) és most mint turista látványosság családi vállalkozásban  hasznositják. Gyönyörű területen, (de már a beléptető kapu után! $25/fő) hatalmas fák között vezet hozzá az út. Őshonos növényekkel beültetett park veszi körül, pompás fák, növények és madarak... A kastély, a már Chrischurch és Dunedin régi templomjainál házainál is megszokott, terméskőből épült, szép fényekben impozánsan tárult szemünk elé. Belül valóban korhű minden darab és meglepően nagy is.

A régi istállója át lett alakitva és ma már néhány szoba bérelhető is benne. Nem kérdeztük meg, hogy vajon mennyiért aludhatnánk itt....

Innen már visszacsorogtunk a városba, ahol a vacsorának valót megvéve George hamar frissen sült kaját szervirozott. Én letöltöttem  a képeim, megirtom a naplót.

5. nap

Az igazi nap reggel 9 órakor kezdődött, indulunk tovább Dél felé. Sajnos az eső hol esett, hol meg elállt, ezért a megállókat is úgy kellett alakítani, hogy amikor éppen elállt, vagy csendesedett akkor megálltunk. Szerencsére nem volt hideg, és szél,  így nem volt kellemetlen.

Először Rakaia-ban örökítettem meg egy szép nagy hal szobrot! Majd Ashburton-ben álltunk meg, ahol egy nagyot sétáltunk is a „belvárosban”. Szép kis házak, üzletek, a park az órával különösen tetszett... Amikor eleredt az eső akkor indultunk tovább. Legközelebbi megállónk egy Autójavító műhelynél volt, mely ugyan zárva, de a kiállított autók bizony odacsalogattak minket. Csodás állapotban „öreg hölgyek és urak” sorakoztak kérőre-vevőre várva! Nekem a velem pontosan egykorú, jó kondiban levő piros Ford prefekt tetszett, de a többi is szuper volt.

Egyszer majd bekerülnek az autós albumomba a többiek is. Kisvároska Geraldin következett.

Mikor ráfordultunk az oda vezető útra a kanyarban egy különlgesenek nem számító, de most jól fotózható kertést-kaput vettem észre. NZ-n gyakoriak a sövény kerítések. Szélfogónak, tűzfogónak, elválasztónak, mikor mire. Itt a méretek amik első látáskor is megdöbbentettek és ma is csak csodálni tudom. EZ is ilyen volt. Legalább 2-3 m széles, 4 m magas és gondosan nyírt:

Mire beértünk a városkába és a piacára, ismét esett, az árusok pakoltak a piacon, de ahogy elnéztük, egyáltalán nem barátságos árak voltak. A vevők sem tolongtak.

Megnéztem természetesen kedves kis múzeumát, ami belül sokkal nagyobb, mint ezen a képen látható! Lleginkább a babadolgok keltették fel érdeklődésemet. Közben sokat gondoltam Zsófira :-) Némely darab vicces, pl. egy cumisüveg... és némely nagyon különleges volt. Gyönyörű kis gyerekruhák!

Aztán itt megebédeltünk és indultunk tovább.  Talán napsütéses szép időben kellemesebb lett volna, sok turista volt a városban, sokan innen mennek el megnézni Lake Tekapot, a hatalmas csodás tavat és a Mount Cook-ot. Nekünk más volt az utitervünk....

Haladunk dél felé. Az eső hol esik, hol meg nem. Ekkorra a pulóverre is szükségünk volt. ...és ekkor rájöttünk, hogy George  Chrch-ben hagyott két pulcsit gondosan beakasztva a szekrénybe. No, majd valahova utánunk, vagy haza küldik. (ez utóbbi következik, mert az ünnepek miatt nem foglalkoztak vele) Persze azért a bőröndben van másik, mert elsősorban télies időre készültünk.

Utunk következő megállója Timaru volt. Kicsit már ismertük a várost, egy kedves ismerős Zita képei alapján, látni azért még érdekesebb volt. Sétálni a hangulatos belvárosban.  Igaz, most a partra nem vágytunk. Sétáltunk, körülnéztünk és folytattuk az utat tovább.

Szerencsére mindig csendesedett annyira, hogy meg tudtuk nézni ami megkapta a szemem. Igy volt ez az út melletti dombon észrevett kis szoborparknál is. Felsétáltunk megnézni. Az alkotó kedvesen fogadott, elbeszélgetett velünk, megnéztük az alkotásait. Tőle kaptunk egy figyelmeztetést, hogy ha kicsit igyekszünk, akkor még pont jó fényeket találunk a parton, ahol még ma megnézhetjük a Moeraki Boulderst. Ezeket a gömböket, a különleges természeti alkotásokat. Igaza volt, még elég jó fényekkel, tudtuk fényképezni, és G. is engem:

Hogy mi is ez egészen pontosan?

Moeraki sziklák a tengerpart homokjában elszórtan nyugvó gömbölyű, 2-3 méteres átmérőjű kőtömbök. Érdekes mintázatuk,  alakjuk miatt némelyik mintha egy-egy  óriás teknősbéka lenne és aludna a parton. Nagyon különlegesek, ezért kialakulásukról egy ismertetőből pár dolog:

A Moeraki sziklákat nem a folyók és tengerek ereje formálta gömbölyűvé. Ezeket a sziklákat az úgynevezett szeptáriás konkréciók közé sorolják, amelyek az ősi tengerek üledékeiből formálódtak, a gyöngyhöz hasonló módon, ahogy egy központi mag köré rakódtak az anyagrétegek. A gyöngy esetében ez a mag egy homokszem, amely a kagylót irritálja. A sziklák esetén ez egy fosszilis héj, csont- vagy fadarab.

A tenger meszes ásványai idővel a mag köré gyűltek, és a konkréció tökéletes gömb formájúvá nőtt. Átmérője elérheti a 3 métert is.

Az eredeti iszapos tengerfenék aztán felemelkedett, és parti szirteket alkotott. A szirtek eróziójával előkerültek ezek a három tonnás szikladarabok, amelyek most szétszórva nyugszanak a tengerparti homokban. A szabad levegőn a további erózió hatására előkerültek a teknőspáncélhoz hasonlító mintázatok is. A hasonlóság itt nem ér véget: tudósok megállapították, hogy a hasonló kőtömbök belsejében teljes épségében megőrzött teknőscsontvázak, tengeri csigák és kihalt hüllők (mint a plesiosaurus) maradványai vannak.

Ezután már Dunedin következett. Mire találtuk szállást - ami nem túl messze esett a belvárostól, egy kedves kis motelt- , addigra be is sötétedett. Apartmanunk  minden igényünket kielégiti. A fűtőtestet is bekapcsoltuk, mert éjszakára 1o fok alá igérik (?)  a hőmérsékletet elmentünk vacsorát venni. Séta még az út fáradalmát levezetni, majd a választás  fish and chips lett. Kivételesen itt nem volt cápa, igy terakihi-t ettünk. A belváros mozgalmas esti programot igért, de mi otthon maradtunk. Túl sok kiabáló fiatal, sok ilyen-olyan jelmezbe öltözött és már pityókással találkoztunk a séta alatt, jóval a jelzett  program előtt, ők nem fáztak:

ezért aztán nem voltunk biztosak benne,hogy a hosszú út után kell az nekünk, inkább a holnapra gondoltunk. Lefeküdtünk, de pechünkre valamelyik  közeli szobában egy veszekedő pár )hölgy tagja) éppen a késő éjszakai órákban akarta vitás ügyeit rendezni. Azért ha nehezen is, de elaludtunk, igaz előbb lekapcsoltuk a fűtést, mert mégsem lett olyan hideg, mint jelezték.

4. Nap

Laza ébredés, majd a sétálócipő...és irány a nagy móló. Persze nem gyalog, mert azért EZ nem a szomszédban volt. Csodás tengerpart-homokos –hullámos és fényes meleg napsütés. Végigsétáltunk a mólón, megcsodáltuk a horgászokat és a rákászokat. Volt akinek a csalijára fél csirke került!

Csodás volt a móló szárazföldi végén lévő épület, mely nagy meglepetésemre egy szép könyvtárt is magába foglalt, mellette a hatalmas fa és a kis óratorony. Ebben  városkában aztán megebédeltünk, majd továbbmentünk a gondolához. Ez nem az a vízen járó, amit már előztő nap is mutattam, mert itt így hívják (a felvonót, a kabint, a lanovkát),  mellyel fel lehet menni a hegyre, hogy körbenézzünk a városon és a messzeségbe is.

Ezzel felmentem a magasba és körbecsodáltam a várost. A látvány lenyűgözö, a kopár hegyek, kacskaringós út és amerre néztem a tenger öblei...

Mivel a gondola végpontján, a hegy tetején egy üzlet is volt,  a táskám pedig G. unszolására KIVÉTELESEN az autóban, nem tudtam megvenni amit megláttam. Bosszantott, hogy most hagytam magam rábeszélni a táska lent hagyására....mégegyszer fel kellett menjek,  megvenni pár dolgot. De meglepett, hogy minden további nélkül "engedélyeztek" egy újabb utat ingyen. Itt meg kell jegyezzem, hogy a déli szigeti emberek nagyon kedvesek, segítőkészek és "mindent a kedves vendégért....". Igaz, nem tolongtak most a turisták, a gondola pedig üresen is megy...Egyébként az ára $ 24, vagy többért még Chrch-ben való villamosozással -és egyéb programmal lehet összekapcsolni (mi nem tettük). Innen az alagúton keresztül Lyttleton-ba mentünk. Sétáltunk egyet a kis városkában is,  elmentünk a kikötő felé majd tovább már autózva megnéztük a régi lőporraktárt is. Sajnos a múzeum nem volt nyitva...

Hazaérve előbb vacsora vásárlás, majd pihenő. 6-kor elindultunk a maori műsorra, ami a Willowbank Wildlife Reserve-ben volt.  Előbb köszöntő, meglepetésre egy maori ruhás nőről kiderült hogy német, de a maori főnök felesége. Következett a szertartásos maori invitálás, melyhez előbb a vendégek közül egy férfi főnököt választottak.

Aztán  következett a kultur program.  NAGYON jó volt...élveztük!

Én megpróbáltam a poi-t, elárulom nagyon nehéz és ezek után magasabbra emelem a kalapom a maori lányok produkcióját nézve! George  a haka-t tanulgatta, jókat nevettünk!  Aztán séta a védett parkban, mert ekkorra besötétedett. Láthattunk szabadon kiwi-t (sajnos mivel itt vakuval nem lehetett fotózni, a sötét miatt nem sikerültek a képek. A kiá-t és fehér kócsagot ellenben vakuval is lehetett....

Ha erre jársz érdemes megnézni. Mi vacsora nélkül vettünk részt benne, $ 65 fejenként.

3.       Nap

Christchurch kedves kis hely, Új-Zélandi legeurópaibb városkája. Sok szép, régi épülettel. A házak többsége terméskőből, kőből-téglából épült. Keresztülszeli a várost egy kis folyó, melyen gondolások is szállítják a kiváncsi és "lusta" turistákat. Besétáltunk a belvárosba a katedrálishoz. A gyönyörű monumentális épület előtt "zajlik mindig az élet". 

A téren aztán mindenféle programban volt részünk. Volt zsonglőr, bűvész és volt egy fiatalokból álló remek maori együttes.

Nagyon élveztünk a műsorukat. Ezután egy thai étteremben megebédeltünk. Visszatérve a térre egy különlegesség következett, melyről George tudott és nagyon várta!

Megérkezett, egy piros Volkswagen, amelyiknek elől hátul orra volt!

Kiszállt belőle egy férfi, kihozta a templomból a létráját,  feltette fekete sipkáját és elkezdett szónokolni.

Ő a "The Wizard of New Zealand".

Mondta, mondta a magáét. George nagyon élvezte, én nem annyira, már csak azért sem, mert nem értettem mindent. Ezért aztán otthagytam őket és mentem a téren nézelődni. Aztán már ketten indultunk végig a Worchester Roadon, hogy az egyéb látnivalókat is megnézzük: Múzeumok, kiállitások, a dyslexia központot,   mely egy kis simogatás is volt gyógypedagógiusi lelkemnek. Az előtte lévő szoborkompoziciót a Weta workshopban készítették. Aztán jött a Botanic Garden és a Canterbury Muzeum. A múzeumben éppen ingyenes idegenvezetés is volt, és nagy örömömre lehetett bent fotózni is, idővel majd valószínű egy Picasa albumba bekerül, csak érjem utol magam.  Nagyon érdekes, nagyon sokrétű, de hagyni kell bőségesen időt rá, (nekem most nem túl sok volt), hogy jól megnézhess mindent.  Közben George nagyot szunyókált a kellemes nyárias napon a szép zöld füvön. Majd közösen folytattuk a sétá közben megcsodáltuk a hatalmas fákat, egyik méretét ez a fotó is jól mutatja:

Innen hazasétáltunk a folyóparton  és foglalunk gyorsan még egy éjszakát, hogy pénteken is itt maradjunk. Napközben még a várost járhassuk és megnézzünk egy esti programot is a Willowbank-ban. Ebben séta a kertben, kiwi nézés és maori műsort is láthatunk majd.

Ezek elintézése után még egy séta a közeli bevásárlóközpontba.  Vacsorát vettünk, egy grillcsirkét és hozzá salátát, aminek elfogyasztása után már csak a vizszintesre vágytunk, lábunkat pihentetni, mert ugy-e mondanom sem kell, hogy a kertek városában mi is csak gyalogosan mentünk mindenhová!

2.    Nap

... pirkadat előtt keltünk. Még éppen sikerült a napfelkeltét megörökíteni, majd a busz vitt engem a hajóhoz, George pedig ment vissza a motelba, összepakolni a cuccainkat, hogy mire visszaérek,  ő már vár rám és indulhatunk tovább.

A busz elvitte a társaságot  a „félsziget” másik oldalára, ahonnan a kis hajó egy busznyi utassal elindult bálna nézőbe. Közben sajnos az ég beborult és nem volt jó a nézelődőknek, de a fotózást nézve sem. A kis hajón a fedett részben foglaltunk helyet és mig úton voltunk, egy kisérő folyamatosan magyarázott és képeken mutatta azt, amilyen élővilág van a tengerben ott, majd talán látni is fogunk.

Már a harmadik helyre hajókáztunk, de  sehol semmi... AZAZ láttunk gyönyörü albatroszokat, de nem jöttek közel! Amikor már majdnem lemondtunk a bálnáról felcsillant a remény.  Egy másik hajóról jött a jelzés,hogy bálnát találtak. Gyorsan odasiettünk mi is és valóban.  Egy óriási test a vízben, néha fújtatott ... láttuk a hátát, de sajnos  közben eleredt az eső. A hajó pedig meglehetős táncot járt! Sokan féltve a fényképezőgépet visszavonultak a hajó belsejébe. Én csak eldugtam a kabát alá ...és reménykedtem. Sikerrel...mert egyszer csak lebbentett egyet magán és immár a „hires” bálnafarkat is meg örökítthettem

és boldogan vonultam vissza a zárt helyre.  Igaz, hamarosan a csekélyke reggelimet is viszontláttam. Történt ez annak ellenére, hogy indulás előtt egy tengeri betegség elleni pirulát is bekaptam, mert jelezték, hogy nagy a swell és erős hullámokra is lehet számítani. ...DE szerencsére "azzal" a  rosszullétem véget is ért. Addigra már igencsak erősen dobálta hajónkat a folyamatos hullámzás és a jó méteres swell....

Kíkötés után, a busz vitt vissza a kiindulási pontra. Mindez  egy személynek $ 145 –be került, de örök élményt adott! Azért el tudom képzelni mennyivel nagyobb az élmény, ha napsütéses időben, úszkáló bálnával, kék-fehér habokkal....! DE itt az hajóút végén már  zuhogott, így aztán több időt ebben a kisvárosban nem is töltöttünk, továbbindultunk.

Következtek a kopárnak tűnő hegyoldalak, meg-megszakitva hatalmas és szépen gondozott szőlősökkel, birkákkal és tehenekkel.  Igaz, közben az idő kipendült, a nap is ki-kisütött.

Ebédidőben megálltunk egy kisvároskában, Cheviot-ban.  Itt George hatalmas hamburgerrel (egyedi rendelésre készült) lepte meg magát.  A föutcán szép és érdekes szobrok, gyönyörű kis templom és egy becsületkasszával !!!! müküdő nyitott úszómedence is volt! Ekkorra az idő naposra-melegre váltott és nem sok hiányzott, hogy ne merüljünk. DE inkább egy kis parti séta mellett tettünk le voksunkat. Útban a tengerpart felé kinézve az autóból a völgyben ezt pillantottam meg, de a szűk úton megállni nem lehetett és egyébként is egy magánterületen volt. Gore Bay csodálatos választás volt.  Nagyot sétáltunk, igaz a szél azért elég erős volt, de a nap szikrázón sütött!

majd e kis kitérő után folytattunk utunkat Dél felé.  

Megállót ismét csak egy-egy szép kis régi templomnál, épületnél tartottunk, mert egyébként csak pici települések és legelők, dimbek-dombok között jártunk.

Aztán eltérített egy kiírás Historical inland felé. Elkanyarodva  eljutottunk Rangiora-ba. Itt csak átmentünk a városon, vettünk egy kis görögdinnyét is, különleges városházát azért megörökítettem!

Legközelebb megálló Kaiapoi.  Sétáltunk a szépen gondozott kis városkában. Kedves hid és virágok, fák. Megcsodáltunk egy 90 + éves háromárbocost, szépen gondozott parkot, a világháborús emlékművet. Megnéztünk egy öreg állomásépületet, ami érdekes hasznositás, ma már turisztikai hivatal természetesen mindenféle míves ajándéktárgyakkal is ellátva. Aztán találkoztunk egy bácsival, aki boldog volt, hogy "végre" valakivel beszélgethet...., S ANNYIRA BELELENDÜLT, HOGY alig lehetett lerázni.

Késő délutánra pedig megérkeztünk Christchurchbe. Itt rövid keresés után megállapodtunk a Colonial Motelnél. Becuccoltunk (két éjszakát terveztünk itt) és birtokba vettük a kis lakásnak megfelelö szobát. Ekkor már kora este lett, és megérkezett ide is a vihar.  Igaz, hamar elmúlt, még szivárványt is láttam az ablakunkból, de már nem válalltunk további  sétát, hagytunk pihenőt a lábunknak is.

Kirándultunk

Március 23 -  április 4.

A hétfön este a nagy szél  és az idöjárásjelentések arra az elhatározásra juttattak minket, hogy mégsem nyugatnak vesszük az irányt, hanem keletnek indulunk. A nyugati oldalon fák az utakon és esö meg szél...keleten jobbat igérnek.

1.       1. nap

Kedd reggelre itt a szél teljesen elállt, kellemes langy volt a kora reggel és csodás napfény napfelkelte után.  Mire a Ferry elindult a nap sütött. Az úton még delfinekkel is találkoztunk. Sajnos igazán csak a látványban gyönyörködtem, a fotók nem sikerültek. Valahogy mindig akkor pottyantak a vízbe, mikor kattintottam  hahaha

A  Ferry kicsivel több, mint háromórás útja után, a pictoni kikötést követően, azonnal elindultunk Blehnem felé.

Érdekes volt, hogy mindenfelé sárga-barna színben mutatták magukat a hegyoldalak. A növényzet mindenhol olyan.  A kopár hegyoldalakon a birkák is TEREPSZÍNBEN. Itt-ott szőlők színesitették a látványt. Többnyire fátyolban, letakarva, vagy beburkolva, védve a madaraktól őket!

Megérkezve Blenheim-be, tettünk egy sétát a városkában, megállapítottuk, hogy bár kedves hely, de nem igazán szeretnénk itt lakni. Ittam egy kávét a városka legjobb kávéfőzőjénél, akinek ebből még oklevele is volt!  Továbbindulva ismét  a kopár hegyek következtek. Mígnem egyszer megláttuk a bordó-lila  csodát. Elöször nem tudtuk elképzelni mi az. Azt gondoltuk, hogy valami virágmező, majd  közelebb érve George rájött, hogy itt készül a jódozott só!

Már csak akkor álltunk meg, mikor egy-egy szép kis templomokat láttunk az út mellett, Seddonban, majd Wardban.

Kekerenguban egy étteremnél tartottunk rövid szünetet, séta és napfürdőzés.  Igaz, nem enni akartunk, csak megnézni a partot, ahol gyönyörü fehér köveket is találtunk. Aztán  egy fókatelep mellett mentünk el. Nagyon sok kisfóka is volt, de sajna nem lehetett olyan közel menni, mint Wellingtonban.

Végül  megérkeztünk Kaikura-ba. Rövid keresés után kiválasztottunk egy kis motelt_ Alpine view motel. Szép hegyekre néző helyen, a területén kis medence, spa ...gyerekeknek játszóhely és kiderült az is, hogy mindez nincs messze attól sem, ahonnan majd bálna nézőbe INDULOK HOLNAP REGGEL. George nem, mert neki elegendő, ha majd a fotóimat megnézi. Egyébként is folyamatosan emlegeti, hogy ez az én utam, ő csak a sofőröm.  HAHAHA jó szöveg.

Cuccolás után nagy séta a parton:

friss zöldség vásárlás, vacsora, esti mese és alvás...Korán keltünk... korán elaludtunk, mert holnap is korán kelünk.

Mit mondjak...nagyon vacak idő van.

Igaz, hogy nincs hideg és nem esik, egy-két esőcsepp kivételével, de nagyon erősen fúj ... Most mondjam, hogy nem repesünk az örömtől a holnapi indulás miatt? Remélem reggelre elcsendesedik a szél és a Ferry békésen átcsordogál Wellingtonból Pictonba.

...légyszi szorítsatok nekünk, hogy megjavuljon az idő!

Reggel hamar nekiláttam a Fészekbe tervezett főzelék elkészítésének. Tárkonyos krumplifőzelékhez jó pár kiló krumplit megpucoltam, majd a saját receptem szerint megfőztem. Közben George is elkezdte a munkát, a fasírozottakkal "szórakozott". Még jó, hogy két konyha is van a házban :-)

Időre, kényelmesen lettünk készen és éppen indultunk, amikor az első kertben felfedeztem az ÚJ RÓZSÁT! Marika hajtatta nekem és eddig csak annak örültem, hogy életben maradt, most pedig a virágjának is!

Igaz, hogy Marikánál  KÉKEBB volt a virág (vagy legalábbis én úgy emlékeztem rá), de így is nagyon szép és örülök, hogy még megörvendeztetett elutazás előtt!

Most aztán már csak pihenünk...mert ugyan kevesebben voltunk a szokásosnál, azért mégis fárasztó volt a nap...Főzni, termet berendezni, majd tálalni, mosogatni...és termet visszarakni.

Most fúj rendesen...de jó, mert így hamar megszáradtak a kiteregetett ruhák!

Szerencsére a vasárnapi ünnepségen csak szellő (mintegy tavaszi szellő) fújdogált a szép "vénasszonyok nyarában". Igen, volt ünnepség...és volt koszorúzás is. Összejöttek a magyarok, mármint azok, akiknek fontos, hogy magyarok és fontos ez a szép ünnep.

 Akik itt voltak, jól érezték magukat!

Volt koszorúzás, majd a Connolly Hall-ban kis enni-innivaló. Finom ennivalók és sütemények kerültek az asztalra a lelkes háziasszonyok jóvoltávól. Egészen sokáig elhúzódott e beszélgetés, akik ott voltak jól érezték magukat!

Franciskák  hozzánk jöttek ezután. Kis könnyű előétel után volt karfiolleves, majd töltött paprika, csoki mousse áfonyával. Gondolnunk kellett arra, hogy  Bandi a foga miatt nem igazán tud most  rágni. Vacsora után megnéztünk egy filmet amit hoztak a Déli sziget egyik különleges helyéről…teljes lendülettel készülünk mi is…

03. 15.  Itt hétköznap, otthon ünnep.

Reggel angolra mentem. Érdekes tesztet kellett megoldanunk.

Egyetemisták rajtunk tesztelték az általuk készített vizsga-anyagot. Volt benne sok ismert és mégtöbb ismeretlen szó is…

Hazaérve írás-olvasás…Rengeteg e-mail érkezik mostanában, alig győzöm a válaszolást. A Panorámiós ismerősöket is hanyagolnom kell, mert egészen egyszerűen nem győzöm az írnivalót!

Most pedig már a Hírmondót is elkezdtem…hétvégére annak is készen kell lenni. Már megvettük a komphajó jegyet is, ami azt jelenti, hogy 23-án kedden reggel indulunk a Déli szigetre. Wellington-Picton az első út.

"Tervek" szerint a nyugati oldalon megyünk le egészen Bluff-ig (talán még Stewart Island is) és vissza a keleti oldalon…Itt-ott a sziget közepére is be-betévedve …

Az autóval tesszük az út nagy részét. Ha az időjárás engedi szeretnénk minél többet megnézni. Nem készítettünk pontos menetrendet. Ott állunk majd meg, ahol éppen kedvünk tartja, és akkor indulunk tovább, ha már elegünk volt.

Bejárható terület óriási és a járhatatlan szintén.  Azért szurkolunk, szurkoljatok ti is, hogy eső ne essen gyakran nappal…. A hidegre készülünk, téli cuccot is viszünk magunkkal.

Ma pedig már kedd. Fontos itthoni tennivalók. Levél anyukámnak, ami kéthetente napklóm formájában kerül nyomtatásra :-) Majd levél a győztes rajzolónak...és készül a Hírmondó.  Lehet, hogy vasalok, mert főzni nem kell, (a finom töltött paprikábaól maradt még), . ...de kicsit kertészkedni igen. George füvet vág, mert ma biztosan lehet, holnapra - a bizonytalanra - nem hagyjuk :-)

AKi pedig egy képre vágyik, annak ajánlom ezt az érdekes "alkotásom", melyet a belvárosban még szombaton fotóztam.

.

Természetesen előbb volt

HÉTFŐ Amikor is elmentem az angolra (Stephanie vett fel a buszmegállónál). Beadtam a Newtowni kis üzletbe a képet, amit a Fairen készítettem. Kedves kis üzlet, tele ötletes dologgal és akkor volt 4 éves. Házi készítésű ingyen Cup cake -kel kínálták a nézelődőket!

Angol után hazasétáltam, mert nem jártak a buszok. Az idő gyönyörű volt, a séta kellemes. Utána lehetett matatni, vacakolni, kapirgálni a kertben :-) Locsolni, pancsolni az üvegházban...és persze közben "napozni".

Kedd: Elmentünk egy szőnyeget venni a dolgozószobába, a padlószőnyegre, a leginkább igénybe vett helyre. Kisebb kicsit, mint ami "ideális" lett volna. Kicsit elszámoltam magam...de legalább szép. Színben harmonizál a sötétítő függönnyel és a tapétával is :-). Délután aztán ismét üvegház, kert elől és hátul....és NAPSÜTÉS csodás nyári nap még mindig! De jó...

Közben a hernyók is növekednek, már bábozódnak és szerencsére nem esznek olyan mennyiséget, hogy kopaszodna a fácskám.

Este hír a Tv-ben, licitálások után eladták a "szellemet rejtő palackokat". Szép összeget (volt olyan marha aki ki is fizette)  kapott érte az eladó, igaz, a pénzt az SPCA kapja! Ezért mégis a kalapom emelem...:-)

Szerda: Mivel ma Fészek, és a legutóbbi alkalommal sok pörkölt maradt, reggel korán készítettem el a gulyást :-) 10 órára már megérkezetek azok, akik szeretnek egymással találkozni, magyarul beszélgetni...viccelődni és heccelődni...Aztán megebédeltünk együtt :-)

Miután elmentek, ismét kitettem magam a kertbe. Ki kell használni, hogy SÜT A NAP!!! Kellemes időben jólesik a mozgás, a gereblyézés, innen - oda,  át-, ki-, vagy éppen beültetés...

Most megmutatom a (kopasz) Liliomot ami most kezdte el megmutatni magát....és aztán elvirágzás után a dús levélzetével díszíti a kertet.

Közben George a garázsajtóval bajlódik ... Smirgliz, kefél és mára már FEST :-)

...aztán kora este már jólesik leülni, Tv-t nézni, írni, olvasni...

Gyönyörű napra ébredtünk. Igaz a kora reggel még felhős volt,de aztán....

Először elmentünk egy szőnyeget megnézni, (tradeMe-n hirdették) de mégsem szántuk rá magunkat. Ezután hazafelé jövetben én kiszálltam Newtown városrésznél. Előbb megnéztem a "Community Centre"-ben egy kiállítást, majd belevetettem magam a vásári forgatagba.

Volt itt minden, mi szem és szájnak ingere. Sok érdekes ember, ismerősök és kedves ismeretlenek...Mosoly az arcokon, hullámzó tömeg. Itt most mindenféle nációva lehetett találkozni.

Az első képen csak egy kedves régi ismerős a fiaival. Elaine valamikor a Community Centre-ben dolgozott és mindig kedves mosolygós volt. Érdekessége még a képnek, hogy nekem is van egy pont ilyen pólóm :-) még sosem láttam máson és most egy ismerős viselt ilyet!

Aztán összefutottam osztálytársakkal is és egy régi ismerős arccal...fotóztam és beszélgettem, kávéztam és nézelődtem...

Most ugyan nem vásároltam, de nagyon élveztem azt a bő 3 órát amit ott töltöttem. Most akkor azt is megnézheted, hogy még mi mindent láttam, de még itt sem a teljesség igényével.

Innen aztán hazasétáltam :-) Útközben bekukkantottam egy garázs SALE-be, megörökítettem Ágnes barátnőmnek is :-) Most megmutatom, mert a kedves pár (angol-brazil) készségesen beleegyezett a fotózásba.

Hazaérve részemről szusszanás, majd vacsora: egy jó adag fish and chips, majd mézédes görögdinnye :-) és már majdnem szunyókáltunk :-)

Ja, és hogy George közben mit csinált míg én vásároztam?

Ő szorgoskodott. A garázsajtót kezdte előkészíteni a festéshez...

Ezzel aztán vége is ennek a hétnek :-) Legyen mindenkinek nagyon jó a következő hete!

Eltelt ismét pár nap, nem jelentkeztem, mert valójában nem történt semmi, de sokminden volt. Hogy mi is?

Csütörtök délelőtt angoloztunk, Stephanie-vel mentem-jöttem. Még beszaladtunk a belvárosba is, majd délután kitettem ismtét magam a kertbe :-), majd George-val vásárolni-nézelődni,  aminek a végén mégsem vettünk semmit...

Pénteken délelőtt itthon, a "soros" takarítás-mosás dolgok, majd mentem az SPCA-be, felvettem egy kis fekete cicát CASH-t és mentünk az öregekhez.

Tünemény kis cica volt, kedves, doromboló és nyugodt! örültek neki és persze mindenki megszeretgette.

Hazaérve George-ot rávettem (könnyű volt) egy sétára. Az idő ragyogó és különleges látvány tárult a szemünk elé. Fényes napsütés és ragyogó kék ég, egy felhő pedig mégis ráült a hegyre az öbölbejáratnál-Eastbourne-nál.

Hazaérve már nem sok maradt...a kert locsolása következhetett.

Szombaton délelőtt kis sütést csaptam. Franciskának akartam "kedveskedni", hogy sütök neki lisztmentesen.

Egyelőre Erika által ajánlott receptet nem mertem kipróbálni, de egy kis mandulalisztes, gyümölcsös piskótát sütöttem. Ez jól sikerült ízre, de a minimuffin sütőbe sötötteket kiskanállal kellett kiszedni :-( hmmm. No azért  nem fog kárba veszni, mert majd jó lesz a fagyi, vagy joghurt mellé :-) Szerencse, hogy egy kis veknit is készítettem, így abból vittünk aztán pár szeletet.  Még délelőtt elmentünk körülnézni a közeli vásáron. Most nem volt nagyon jó, (nagy meglepetés), de üres kézzel jöttünk haza.

Délután aztán elmentünk Lower Huttba, kicsit nézelődtünk, majd egyedül bementem egy szabadtéri kiállítást megnézni, G. közben másfelé csavargott. Ő azt mondta, hogy neki elég lesz, ha majd a fotóimat megnézi! Megállapítottam, hogy a legutóbb ugyanitt  látott kiállításon érdekesebb-különlegesebb darabok voltak. Most a válogatásnál az is szempont volt, hogy ne túl magas legyen az alkotás ára.

Nekem a leginkább tetsző darab ez a kettő volt:

Hogy miért?

Az első az ötlet miatt!

Nylon fólia volt a SILVER FERN alapanyaga és egyszerűen, de nagyszerűen a fűbe tűzve....Mintegy 4-5 méteres szép darab lett belőle.  A másik egy óriás ( 2 m magas) horog! EZ utóbbiról kiderült hogy már el is adták...csakúgy, mint a patakban elhelyezett üveg?műanyag? pillangók nagy részét.

Innen az utunk egy MEGA áruházba vezetett, Georgenak  mozizhatnékja volt a szerszámok, eszközök és az ilyne-olyan  "kütyük" között... Egy darabig vele tartottam, majd egy kényelmes kerti széket találva inkább ülve megvártam...

Utunk tovább Franciskáékhoz vezetett. Igaz én még Petoneban kiszálltam néhány fotóra. Ebből egy itt látható. Aztán megérkeztünk Franciskáékhoz, ahol előbb végigbeszéltük a Déli Szigeten megtett útvonalukat, majd a vacsora után Bandi képeit néztük meg, amit akkor készített. ...szóval nálunk is folyik a tervezés!

Ma az itthoni tennivalók ebédfőzés után elmentünk Poriruába leellenőriztetni-megtöltetni a gázpalackunkat. Ezennel elkezdődött az igazi előkészülte a kirándulásunknak :-)

Hazafelé beugrottunk a Kórházba, meglátogatni egy idős magyart, akit hétfőn megműtöttek. Kifelé jövet (7. emeletről) csodás szöget találtam egy fotóhoz . Hazaérve irány a kert. gyönyörű napsütés, kellemes meleg és természetesen a hitvány gazok nőlnek....Most az elvirágzottakat is levagdostam, a kukát részben megtöltöttem...

Közben elgondolkoztam, hogy milyen kellemes dolog kint lenni a szép növényekben gyönyörködni. A kezem munkájával alakul, szépül a kert, nőnek a virágok, és "bezsebelni a dicséreteket". Különösen az olyanoknak örülök, mint Stephanie egyik gyereke súgta hétfőn az anyjának, hogy milyen szép kert és milyen sok érdekes növény van itt Évánál. 

Már éppen a vacsora felénél jártunk, amikor bejött egy visszatérő "körte vásárló" a kislányával, hogy kellene neki körte. Már a végén járunk a "szezonnak" ami van nekem is kell, mondtuk, nincs. Ekkor elkezdett nyafogni Georgenak, hogy de ő még látott a fán...Mondtam menjen és szedje le...Persze aztán nem ez történt. George megrázta néhány ágát és lett körte.

Aztán nagyon különlegesen szép felhők és fények voltak a házunk felett...Így ezt megmutatom nektek is.
 

 

Egy önarckép így néz ki az egyikkel:

Hazaérve már csak a leveleimmel foglalkoztam, mert nagyon felszaporodtak és kicsit bizony lemaradtam, amit nem szeretek...így a bloggal együtt pótolom azokból is a legfontosabbakat!

Reggelre már a neten is hallgatható volt Guszti rádiója, a Magyar Rádió Sydney oldalon. Itt érdekes riportok, beszélgetések hangzanak el. Itt került adásba egy maori mese is. 

Ma a délelőtt angollal telt. Jó kis társaság (ezt már olyan sokszor elmondtam!),  ismét okosabb lettem kicsivel…csak ne felejteném el olyan hamar, amit megtanulunk.

Hazaérkezve az "adóságaimat" törlesztettem.  Naominak (japán asszonyka, volt osztálytársam és összefutotunk az Island Bay fairen) elküldtem  a  róluk készült fotókat. Kinyomtattam pár "megrendelt képet" és egyet Bandinak a tőlem kapott és leöntött budapesti fotó helyett.

Közben jöttek visszatérő vásárlók a körténkre. Gyűlnek a garasok…persze nem adjuk drágán, és nem is válogathatnak… De jó érzés volt,  ma reggel is miután elmentem, jött valaki körtéért.  Kettő zacskóval eltetetett- kifizette és itt hagyta, hogy majd hazafelé szeretné felvenni! Mikor jött érte, már itthon voltam és megismertem. Az elmúlt héten is járt nálunk, akkor a kertből szedtem neki a fáról, mert éppen nem volt kicsomagolva. Kértek,hogy szedjek nekik, mert ők ANNYIRA SZERETIK ezt a finom ízűt!  

Aztán szerencsére beindult a Húsvétrról Húsvétra képküldés, remélem sok-sok gyerekmunka lesz!

Paul Wade-Brown
Memorial Photo Competition 2010

Már írtam, hogy a meghirdetett  fotóversenyen ugyan nem nyerem díjat, de a ma kapott levélből kiderült a válogatásba bekerült. Itt te is megnézheted a képeket.

Este a HÍrekben elszörnyedve láttuk, hogy a gyönyörű Titahi Bay-nél óriási tűz volt és hatalmas munkát adott a tűzoltóknak a gyújtogató (felelőtlen kamasz). 4 helikopter is munkában volt! Óriási a kár, szerencse, hogy bár kellett kiköltöztetni embereket, de házak mégsem gyulladtak meg.

Ennyi mára, ha idáig jutottál az olvasásban KÖSZÖNÖM, hogy kiváncsi voltál rám.

Legyen nagyon jó heted!